Nem szeretem a kényszerszüneteket.Végre van gumiszalagom, tele vagyok energiával és nem tudok edzeni. Sajnos a hátam még mindig fáj, pedig már nagyon szeretném ha elmúlna. Ráadásul elhatalmasodott rajtam az önbizalomhiány, amitől aztán ideges leszek és olyanokat bántok akiket nem kellene.
Úgy érzem feleslegesen edzek, mert amint abbahagyom egy rövid időre, máris úgy nézek ki mintha soha nem csináltam volna semmit.Jobban szeretem azt a kellemes fáradtságot, amit egy jól sikerült átmozgatás után érzek. Egyébként fura módon én sosem kapok pozitív visszajelzéseket. Nem látnak rajtam változást? Évek óta tartom a formám, hasonlóan nézek ki, mint 5 évvel ezelőtt. Általában "lesoványoznak", ami kicsit se igaz. A gyakoribb viszont a "de meghíztál". Régebben nagyon vékony voltam, ezért is kezdtem el edzeni. a fenekem ebből kifolyólag kikerekedett, a cicim nagyobb lett. De nem azt mondják, hogy de jól nézel ki, hanem "de meghíztál".:P
Mindenhol azt olvasom, hogy pozitív visszajelzést kapnak azok, akik edzenek. Akkor ez nálam miért nem működik?
A mai helyzet tehát: rosszkedv, unalom és önutálat.
2011. január 29., szombat
Elvonási tünetek
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 Comments:
Én négy éve rendszeresen tornázok. A családtagok általában nem szólnak, hogy vettek rajtam észre változást. A munkatársaim szerint sovány vagyok, szerintem nem, csak hozzájuk képest. Azt mondták nehogy fogyjak, mert már nincs fenekem.
Hát akkor üdv a klubban. :D Engem a családom egyszerűen csak nem ért meg. Ahelyett, hogy támogatnának, inkább kötekednek, hogy minek tornászok.:) Volt erről egy érdekes cikk a bodyrock tv-n, ajánlom figyelmedbe:
http://www.bodyrock.tv/2010/12/27/how-to-deal-with-friends-and-family/
Köszi, elolvastam, ez így igaz.
Megjegyzés küldése