Miért jó ugrókötelezni? - Bármilyen sporthoz hasznos lehet kiegészítésképpen vagy csak úgy, napi mozgásnak.
Gymboss timer - Ugrókötelezéshez és bodyrock edzéshez is rendkívül praktikusnak bizonyult
Pár szó a kitartásról - Saját magamért sportolok.
Tavaszillat - Imádom, mikor kisüti a szemem a nap ugrókötelezés közben.

2011. május 28., szombat

Rekordok-hete

Bárcsak minden hét ilyen jól sikerülne.:) Szerdán megcsináltam azt a 300 guggolást 8 perc 54 mp alatt. A vasárnapi edzéstervvel elégedett voltam. Most az az alap, csak a comb, illetve has-edzést variálom különböző gyakorlatokkal. Csütörtökön nekiindultam 300 ugrókötél-ugrásnak, aztán végül 500 lett belőle. Sütött a nap, kissé lengedezett a szél, így minden adott volt. Az eddigi legjobb eredményeim tehát ugrókötélben:
  • Idő nélkül 500 ugrálás (5-6 perc lehetett kb.)
  • 200 ugrálás 1 perc 40 m alatt
  • 365 ugrálás 4 perc alatt
Pénteken  szabin voltam: délelőtt Pistivel kisétáltunk Rábára, napoztunk egy picit, aztán hazajöttünk. Nem tudom hány km-t gyalogoltunk, de elfogyott másfél liter víz hazafele.:D Ezután következett a délutáni edzésem: szintén maradtam a vasárnapi mintánál. Rubint Réka DVD-i nem kerülnek elő sokszor, a 3-on található 30 perces fenék-edzésénél nincs jobb: lábsúly szükséges hozzá, nekem pedig gumiszalag is van a térdemen. A 300 guggolás újra előkerült, elég elszánt voltam: 8 perc 15 mp. Valamelyest javítottam a szerdai eredményemen.
Ha megjavul az idő kellene ma ugrókötelezni, ha nem sikerül majd bepótolom. Végül pedig, ami holnap vár rám :

2011. május 25., szerda

300 guggolás

 Ma célkitűzés tömören: 300 guggolás időre. Zuzana 10 perc 48 mp alatt csinálta meg, legalább ilyen jó időt szeretnék én is elérni.:)

2011. május 24., kedd

Edzés-maraton után kis pihenő

 A legelső hírem, hogy a második ugrókötél-kihívást is Andi nyerte: 1 perc 25 mp alatt ugrálta le a 200-at. Én lettem a második 1 perc 40 mp-el. :)
Túl vagyok az edzés-maratonon, amit a hétvégére terveztem. Péntek- szombat-vasárnap is tornáztam, plusz még próbáltam ugrókötél-rekordokat döntögetni, kisebb-nagyobb sikerrel. Némi összefoglaló erről a három napról:

Péntek:

  • Rubint Réka gyakorlatok másfél órában
  • 200 ugrókötelezés 1 perc 42 mp alatt
Szombat (Videó):
  • Terpeszben láb összezár/35 ismétlés: 4 kör 
  • Felülés ellenkező térd megérintésével/36 ism.: 4 kör 
  • Kézen támaszkodva ellentétes lábat megérint/36 ism: 4 kör 
  • Surfer(eredetileg nem ez volt a videóban)/36 ism: 4 kör 
  • Lebegőülés: 20
  • Felülés oldalra: 2x20 
  • Bicepsz-gyakorlat 2 kg-os súllyal: 2x50 
  • Este 200 ugrálás 1 perc 50 mp alatt
Vasárnap:
  • Délelőtt 200 ugrálás 1 perc 40 mp alatt (és ez az eddigi rekordom) 
  • Rubint Réka DVD popsi (lábsúllyal, gumiszalaggal):30 perc 
  • Combformálás gumiszalaggal: 10 perc 
  • Kitörés/25-25: 4 kör
  • Surfer/26: 4 kör 
  • Sumo guggolás/26: 4 kör 
  • Guggolás rugózva (Rubint Réka specialitás) /8: 4 kör
  • Lebegőülés/15: 8 kör
Hét nap alatt 5 edzés, 3-4 helyett, hurrá. Ennek örömére most két pihenőnapot tartok .:D Ugrókötelezésben lenne még hova fejlődnöm, ebben a videóban több variációt is bemutat. Én a második szerint ugrálok, ez a kezdő szint.. :D A legvégén már cifrázza rendesen, tanulni lehet belőle:

2011. május 21., szombat

Második ugrókötél-kihívás!

Kedves ugrókötél tulajdonosok és új olvasók!:) Elindult a hétvégi ugrókötél verseny, lehet ügyeskedni:

A feladat: 200 ugrálás, páros lábbal, a lehető legrövidebb idő alatt

Az időket ide kérem majd, másodpercre pontosan (pl. 2 perc 5 mp). A kötelet lehetőség szerint minden lendítésnél át kell ugrani, de akinek csak minden második megy, azok között külön összehasonlítást fogok végezni, hogy igazságos legyen.:) Aki így ugrál, az ideje mellett ezt is jelezze. Sok sikert! :)

2011. május 20., péntek

Tripla

Sikerült ezt a hetet is végigrohannom, nem is ugróköteleztem már kedd óta. A szerdai edzés jól sikerült, 11.41 alatt meg is volt az 500 ismétlés. Gondolkodtam azon, hogy ez a nagy javulás az állóképességemet illetően, vajon a fehérjepornak köszönhető-e vagy az ugrókötelezésnek. Szerintetek?
 Mára kissé könnyedebb napot szeretnék. Egyrészt péntek van, másrészt pedig a héten küzdöttem némi alvászavarral. Este 11-ig fent voltam, képtelen voltam elaludni, reggel meg alig bírtam felkelni; ma reggel sem volt ez másképp. Ez egy-két napig még elviselhető, de most már kezdem érezni a fáradtságot. Előveszem a Réka DVD-ket és összeállítok belőlük valami teljes testet átmozgató edzést.  Általában minden másnap edzek, most triplázni szeretnék, szombat-vasárnap is fogok mozogni. Ha sikerült kipihenni magam, a szombati célom a következő lesz:



Az ugróköteleket pedig tessék előkészíteni, mert holnap indul a második ugrókötél-kihívás. :)

2011. május 18., szerda

Átlendülni a holtponton

Néhány mondatban a kitartásról szeretnék írni, ami a rendszeres edzésekhez és a későbbi eredményekhez nélkülözhetetlen:
 Ha egyre jobban akarjuk bírni a tempót, gyorsabb, erősebbek szeretnénk lenni, jó, ha az eszünkbe véssük: ahhoz hogy fejlődjünk, a kényelmesnél mindig többet kell teljesítenünk. Az utóbbi hónapokban megtanultam motiválni magam, így az esetleges egyhangúság hatására nem adom fel idő előtt. Reálisan kitűzött célok teljesítése előtt, igenis bírnom kell az iramot, akkor is, ha pillanatnyilag a testem épp mást jelez.  A kiválasztott Bodyrock videók arra ösztönöznek, hogy legyőzzem saját magamat. Ha felismerem, hogy most épp holtponton vagyok, egy kis kitartás elég ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Edzés előtt kell, hogy legyen konkrét elképzelés arról, mit is szeretnék elérni. Át kell gondolni az aktuális torna célját, legyen szó hosszabb távú edzéstervről vagy stressz oldás céljából végzett mozgásról. (Ez utóbbi nálam az ugrókötelezés, utána garantáltan nincs kedvem morogni.) Valahányszor idő előtt úgy érzem, abba kell hagynom, erre a célra gondolok, és ez rengeteget segít.
 Ez most elsősorban az újonc ugróköteleseknek szól. Nem kell azonnal megváltani a világot, neki lehet állni többször is annak a 250-nek, a lényeg, hogy meglegyen. A következő alkalommal már úgyis jobban fog menni. 
A mai motivációs videóm 500 ismétléses, ami nagyon sok, de ha legalább a közelébe tudok jutni, akkor már elégedetten zárom a napot:

2011. május 16., hétfő

Eredményhirdetés

 Túl vagyunk az első ugrókötél kihíváson. Hárman vettünk részt benne, a végeredmény a következő lett:

  1. Andi-505 ugrás
  2. Noémi-365 ugrás    
  3. Magyar-227 ugrás
A következő hasonló kihívás hétvégén várható, addig lehet szorgalmasan gyakorolni. Jágót hiányoltam a versenyből és remélem a következőn már Vivien is részt vesz. Gratula mindenkinek.:)

2011. május 15., vasárnap

A Bodyrock-napok folytatódnak

Néhány szó az elmúlt napokról: a csütörtökre kitűzött edzés nem sikerült maximálisra, néhány gyakorlatot helyettesítenem kellett, mert nem éreztem magamban elég energiát. Eredetileg is popsi-edzésre van kitalálva, az izomláz is ott jelentkezett másnap. Pénteken vendégem volt, Vivien személyében, aki végre hazajött Ausztriából. Ő az én edzőtársam és nagyon hiányzott már. Kivittük persze ugrókötelezni is, úgy tűnik ő is kedvet kapott.:) Nem számoltunk semmit, pusztán az ugrókötelezés öröme volt a lényeg.:)
 A szombati edzés másfél órás volt és a következőkből épült fel:

  • 30 perc popsi a 3-as Réka dvd-ről
  • 10 perc gumiszalagos "lábnyújtogatás" a magasba (ezt imádom, mert olyan mintha valami küzdősport lenne)
Elvileg a jövő héten négy nap szeretnék mozogni:  hétfő-szerda-péntek-vasárnap . A bodyrock-napokat folytatom, a hétfőt a következővel indítom:



    Nem valami egyszerű és benne van az én "mumusom" is, az egylábas-guggolás is, amit képtelen  vagyok megcsinálni. Mutat a végén egy egyszerűbb változatot, azt kellene inkább megpróbálnom. Interval timer hiányában maradok a 35-ös ismétlés-számnál és a 2 körnél.
     Amit a végén még megemlítenék, hogy a következő ugrókötél-kihívást pontosítani fogom, mert nem mindegy az ugrásszám szempontjából a technika. Én páros lábbal szeretek ugrálni, valaki csak minden másodiknál ugorja át a kötelet. És abban reménykedem, hogy a következőnél már többen leszünk.:)

    2011. május 14., szombat

    Ugrókötél-kihívás

     Kissé értetlenül állok a történtek előtt: eltűnt az egyik bejegyzésem, aztán valahogy előkerült, de hozzászólások nélkül. Sokszor írt ki hibát a blogger, de én egyetlen hozzászólást sem töröltem ki, nem tudom hova lettek.Hát így jártam.:(
    Amiért viszont most így korán reggel ideültem: ez az első ugrókötelezős hétvége!

    A feladat : 4 perc alatt kell a lehető legtöbbet leugrálni.

    Az eredményeket, kinek hogy van ideje, ma vagy holnap várom ehhez a bejegyzéshez. Sok sikert mindenkinek!:)

    2011. május 11., szerda

    Izomláz kontra keddi edzés

      A vasárnap elég aktívra sikeredett, a 15 körös edzéssel együtt, lett is belőle olyan izomláz, hogy mozogni alig tudtam. :) Deréktól lefele minden mozdulat fájt. Hétfőn nem edzettem semmit (hozzáteszem időm sem volt rá), keddre pedig már megvolt a kitűzött cél: egy újabb Bodyrock videó .  40 perc popsi-gyakorlat után kezdtem neki, akárcsak legutóbb. Négy gyakorlatból áll, mindegyikből 35 ismétlés van oldalanként (én legalábbis úgy értelmeztem). Két kör lett belőle, 22 perc alatt. Nem volt egyszerű, különösen a négykézlábra ereszkedős és a hasizomgyakorlat volt a nehéz. Este kimentünk még ugrókötelezni, 3 perc alatt 250. Hehe..:D Eddig ennyit 4 perc alatt ugráltam le. Az hiszem most tényleg jó formában vagyok. A napot 3 főtt tojással és egy paradicsommal zártam.
     Szerda este ismét csak ugrókötélre jutott idő, 3 perc alatt 266. Mára is kinéztem egy gyakorlatsort, úgy tervezem 35-ös ismétlésekkel fogom csinálni, nem úgy, ahogy eredetileg ki van találva:


    2011. május 8., vasárnap

    15!

    Akkora újságolni valóm van, olyan ügyes voltam ma.:D Tegnap kitűztem egy célt, de hogy ilyen jól sikerül azt én sem gondoltam volna. Ma nekiálltam edzeni és 40 perc popsigyakorlat után úgy gondoltam megpróbálkozom ezzel a 15 perces bodyrock edzéssel (15 m extreme workout). Két gyakorlatból áll és 15-öt kell teljesíteni mindkettőből egy kör alatt. Zuzana 15 perc alatt 16 kört csinált meg én pedig 15-öt!:) A nagy boldogság oka, hogy csak eggyel vagyok elmaradva tőle. Lógott ám a nyelvem, az utolsó körért már nagyon meg kellett küzdeni, de megcsináltam. A legfurcsább az volt, hogy 3 után azt hittem végem, aztán sikerült valahogy átlendülni a holtponton. A végére csak 10 mp maradt, a lábam  elfáradt, a hasamról nem is beszélve. Utána még csináltam némi hasat, aztán elterültem a szőnyegen.
     Estére megjavult az idő, ki is mentünk ugrókötelezni gyorsan. Rövidre fogtuk, mert picit fáradt voltam a délutáni után, így két és fél perc alatt 200-t ugráltam.
    Hajlamos vagyok azt hinni, hogy nincs hatása az edzéseimnek, de a mai nap mást bizonyít. Ha Zuzana közelébe tudtam jutni, akkor nem is vagyok olyan rossz kondiban.:)
    Az ugrókötél-kihívást hamarosan elindítom, ha Andi vesz kötelet, ő is csatlakozni fog és akkor egyenlőre hárman leszünk.

    2011. május 7., szombat

    Ugrálni szeretnék

    Gyógyulgat a bokám(már szinte nem is fáj) és erős késztetést érzek, hogy kimenjek ugrókötelezni, pedig még nem kellene. Ezzel kapcsolatban merült fel ma, hogy ha többen is ugróköteleznénk, megoszthatnánk az eredményeket, aztán minden héten kihirdetnénk a győztes nevét.:) Ez lehetne kihívás, adott ugrásszámmal , de lehet akár szimpla összehasonlítás is. Ha valaki kedvet érez erre, itt lehet jelentkezni.:)
    Ma hasra és a karomra tartottam edzést, holnap viszont valami másfél órás átmozgatás jó lenne, felsőtest nélkül, abból erre a hétre elég volt már. You Tube-on keresgéltem, találtam is két videót, az elsővel holnap szeretnék megküzdeni, a másodikkal pedig kedden.(mivel nem lesz franciaóra, juhéé..:D )



    Vasárnapi kihívás :)



    Keddi edzés franciaóra helyett

    Ma megrendeltük a fehérjeport, jövő hét közepén szerintem meg is érkezik. Csokis ízesítésű, így nem kell majd bajlódnom azzal, hogy ihatóvá tegyem. Magában nem túl finom, és elég nehezen oldódik fel, szóval kíváncsian várom ez milyen lesz.

    2011. május 6., péntek

    Has és felsőtest hét

      Ideje, hogy hírt adjak magamról.:) A héten pihenőre tettem a lábamat, főleg a bokámat, mivel a fájdalom a térdemről oda "vándorolt" és nem akartam erőltetni. Elmaradtak tehát a kedvenc ugrálós gyakorlataim, helyette fenékre (azt lehet guggolás nélkül is), hasra és felsőtestre edzettem. Kivételesen a hasizomgyakorlatok közben is használtam lábsúlyt, de ebből rendszert nem szeretnék csinálni, mert csak megvastagítja a derekamat. Minden gyakorlatnál a súly volt a lényeg, nem az ismétlés, hogy ne érezzem hiányát az elmaradt combedzéseknek. Réka DVD helyett, most a telefonom (stopper és zene) és egy jegyzettömb volt a társam. Felírom az ismétlések számát, így mindkét oldalra ugyanannyi gyakorlatot csinálok meg. Kellene szerkesztenem valami edzésnapló félét, aztán felrakni ide.Ha másnak nem, tanulságnak jó lenne. Kissé kevésnek tartom a heti teljesítményemet, de muszáj volt pihentetni a bokámat.
       Jártam ma Rossmannban, nem fehérjepor ügyben, de ilyenkor azért körül szoktam nézni. Találtam fehérje-szeletet, gondoltam kipróbálom. Kicsi (45 g), de gondoltam egye fene. Aztán otthon megnéztem pontosabban mi is van, benne és a 16 g cukrot egy ekkora kis valamiben kicsit soknak találom. Émelyítően édes volt és kapucsínó ízű. Többet ilyet biztos nem veszek.

    2011. május 3., kedd

    Izomláz és kísértés

    Vasárnap 3x20 perc tornára jutott idő, és a comb részét bodyrock gyakorlatokkal csináltam. Mivel már az elején fájdalmat éreztem a térdemben, ki kellett hagynom néhány gyakorlatot. Maradtam hát a bodyrockos  „Sumo squat”-nál (ez nagy kedvencem) és némi guggolással-kitöréssel kombinálva egész kellemes kis edzés lett belőle. Hétfőn lett is ebből izomláz, ami elég ritka nálam. Mindenképpen rá akartam mozogni, hogy elmúljon, így tegnap újra edzettem, magamtól, úgy érzem elég hatásos volt. A térdemet még mindig kíméltem, mert a vasárnapi fájdalom megint jelentkezett.  Nem tudom mitől van,  valamelyik gyakorlatnál húzhattam meg. Ráadásul náthás is vagyok. Nem sikerült kiheverni a múlt heti torokfájást, a nátha biztos, hogy annak az utóhatása. Este kimentünk ugrókötelezni, 4 perc alatt 203-at ugráltam. Nem sok, de isten bizony ennél többet fűben nem lehetett.:)
    Tegnap újra névnap volt a cégnél (de most szerencsére már nem az enyém), és megint sütit kellett volna enni. Ugyanez lesz szerdán és pénteken. Megfogadtam, ellenállok és sikerült. Fehérjepor-sütemény… Előbbi túl drága ahhoz (ez jó indok), hogy a sok édességgel elrontsam az eredményt. Muszáj kibírni. Persze megint megkaptam, hogy azért vagyok ilyen sovány, mert nem eszek sütit. Elengedtem a fülem mellett, nem érdekel ki mit gondol. Különben sem vagyok annyira gebe, ahogy azt állítják.


     Hókocka, a kedvencem: olyan finom, hogy be kellene tiltani...

    Ha sikerül fehérjeport rendelnünk, akkor talán olcsóbban megúszom az egészet, mert körülbelül feleannyiba fog kerülni egy olyan adag, mint a Rossmannos.
    Úgy tűnik a Kőszegre tervezett túránk csúszik egy hetet, csak jövő hétvégén megyünk.Arra talán szebb idő lesz.

    Minden jog fenntartva © Formabontás A weboldalt készítette: Bárány István, 2012