Miért jó ugrókötelezni? - Bármilyen sporthoz hasznos lehet kiegészítésképpen vagy csak úgy, napi mozgásnak.
Gymboss timer - Ugrókötelezéshez és bodyrock edzéshez is rendkívül praktikusnak bizonyult
Pár szó a kitartásról - Saját magamért sportolok.
Tavaszillat - Imádom, mikor kisüti a szemem a nap ugrókötelezés közben.

2012. április 4., szerda

Heti 5 óra

Az edzéseimet illetően sikerült a teljesen  saját lábamra állnom. Rubint Réka programjai már csak akkor kerülnek le a polcról, ha nincs kedvem számolni, más napokon teljesen az általam kitalált edzésekre támaszkodom. Ez az egyik legnagyobb dolog, amit elértem az évek folyamán. Teljesen kezdőből kevésbé kezdő lettem. Annyira még nem vagyok ügyes, de jó úton haladok. Combra van egy szuper intervallum edzésem, lehet fel kellene venni videóra és megosztani másokkal is. Semmi ördöngösség, bárki meg tudja csinálni, csak egy ugrókötél kell hozzá.

Hétfőn pihenőnapot terveztem, főleg a lábaim igényelték a (számomra) sok futás után. Öt napot végigedzettem úgy, hogy 40 percnél egyik nap se tornáztam kevesebbet. Így sikerült több, mint 5 órát összehoznom egy hét alatt, ami új rekord, mert amióta újrakezdtem, még nem sikerült 4 óránál többet edzenem. Aztán a pihenőre visszatérve: nem lett igazi pihenő, nem bírtam ki. Csaptam egy 15 perces felsőtest edzést a 4 kilós kézi súlyzómmal. A karom nem volt fáradt, azt lehetett terhelni.
Szükségét érzem egy sportcipőcserének. Látszólag nincs semmi baja, de futás közben érzem már, hogy nem a régi. Kicsit elvékonyodott a talpa és érzem az "ütéseket" a bokámon, ahogy futok. Ezt még leírni is rossz, szóval a héten elmegyek és vásárolok egyet. Az eddigit meghagyom benti edzésnek, arra megfelelő. Mindenképpen feketét szeretnék, tavaly is azt akartam és nem tudom hogy lett belőle fehér.
Ma pedig ki kellett volna menni futni. Persze nem lett belőle semmi, pénteken újra megpróbálkozom a dologgal. Büntetésből jó kis ugrálós bodyrock edzést csaptam. Nem ért fel egy futással, de a végén egészen kimelegedtem. Egyre jobban bírom ezeket a 12 perceket, lassan hátba veregethetem magam az egyre jobb állóképességem miatt. Úgy vettem észre, hogy a futás nagyon fogyaszt, főleg csípőről és hasról. A hasam már a csodálatos fele közelít! :) Rá se ismerek. Már csak a kajára kellene nagyon odafigyelni végre! Sajna azon múlik minden. Helyes étkezés nélkül ha megfeszülök se érem el azt az alakot, amit szeretnék.
Teljesen véletlenül Veroca blogján rátaláltam egy szavazásra, ahol életmód blogokat versenyeztetnek egymással. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy Angéla engem is benevezett.  Kicsit muris, hogy az enyém meg Verocáé külön van, de hát így is bőven lehet nyomkodni a szavazatokat. Ha valaki úgy érzi, hogy a blogom megér ennyit , ide kattintva eléri az oldalt, ahol az oldalsávban leadhatja a voksát.

2011. március 5., szombat

Új sportcipő

Ma délelőtt sikerült sportcipőt vásárolnom. Nem szántam rá tízezreket és ehhez képest azt hiszem sikerült megfelelőre bukkanni. Nem volt könnyű, mert a legtöbb elég kényelmetlen és csúnya volt. A fehér színtől kicsit tartottam de igazából benti edzésre fogom használni. Hogy futásra beválik-e azt még nem tudom. Ettől a cipőtől leginkább azt remélem, hogy meg tudom majd csinálni végre a Bodyrock Tv-s egylábas guggolást. A kinézetével elégedett vagyok.



A vitaminok szedését folytattam és némi étvágytalanságtól eltekintve jobban érzem magamat. Tegnap kipróbáltam a kék gumiszalag-hurkot. A legelső Réka dvd második részét csináltam, duplán( így kicsivel több mint fél órás lett), a szalagot a térdemre raktam és úgy emelgettem a lábamat, a hatás pedig nem maradt el. Annyival nehezítette a szalag az edzést , hogy alig bírtam végigcsinálni. A lábsúly is a lábamon volt természetesen.:) Ma hasaztam, holnap újra másfél órás edzés. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy minden másnap kell megdolgoztatni az izmaimat, így lehet a legjobb eredményt elérni. És ezt a napokban igyekszem tartani.

2011. február 24., csütörtök

Edzésszünet és tervek

Negyedik napja nem mozogtam semmit. Az ok: láz, köhögés torokfájás. Reméltem, hogy annak ellenére, hogy körülöttem mindenki beteg volt, megúszom ezt az egészet. Nem így lett. Második napja nem is dolgozom, próbálom rendbe hozni magam, de nem megy könnyen. Az utolsó kényszerszünet óta még nem telt el egy hónap sem. Nem tehetek mást, mint várok és tervezgetem a jövő hetet. Egy hét szabadság vár rám és ezalatt csupa jó dolgot és sok-sok pihenést tervezek.
Márciusban szeretnék beszerezni egy új sportcipőt, mert a mostani már nagyon elnyűtt és emiatt nem is tartja rendesen a bokámat. Hogy milyet és mégis mennyiért fogok találni, az még kérdéses, de valami olyan kellene, aminek kicsit vastagabb a talpa és futni is lehet benne. A képen látható megfelelne az igényeimnek de nem tervezek több tízezres kiadást. Igazából egy biztos, hogy feketét szeretnék.


Varrni szeretnék egy fekete edző-felsőt is(azt hiszem, még nem említettem, hogy tudok ilyet :D ). Az anyag már megvan és valamilyen hosszabb trikó fazon kellene, mint például ez:
 Ha elkészül beszámolok róla. Összefoglalva a jelenlegi helyzetet: tornamentes, ágyban töltött  napok jönnek és bízom benne, ez nem fog sokáig tartani. Nehezen bírom mozgás nélkül..:(

Minden jog fenntartva © Formabontás A weboldalt készítette: Bárány István, 2012