Miért jó ugrókötelezni? - Bármilyen sporthoz hasznos lehet kiegészítésképpen vagy csak úgy, napi mozgásnak.
Gymboss timer - Ugrókötelezéshez és bodyrock edzéshez is rendkívül praktikusnak bizonyult
Pár szó a kitartásról - Saját magamért sportolok.
Tavaszillat - Imádom, mikor kisüti a szemem a nap ugrókötelezés közben.

2012. december 29., szombat

Új Rubint Réka DVD: ez most nem RÓLAM SZÓL!

Letöltöttem, kipróbáltam, levontam a tanulságokat. Nem vártam igazából semmi meglepőt. Már ott kezdődött a dolog, hogy a 2 DVD-ből csak az egyiket töltöttük le. Nem érdekel a közösen tornázós rész. A 2-es számún, ami végül kipróbálásra került, 3 blokk található: 40 perces popsiformálás és 20-20 perc felsőtest illetve comb rész. Az utóbbi kettőt nem fogom tesztelni: belepörgettem, semmi különös nem történik bennük. A comb részben a szokásos 1000 guggolás és kitörés található. A felsőtest blokknak már a neve is árulkodó: "szépítés". Nem edzés, nem erősítés, szépítés. Gumiszalagot használ, meg egy pár 1 kilós súlyzót. És persze közben próbál meggyőzni, hogy van értelme, ne hagyd abba.
A 40 perces popsi blokkot nem akartam kihagyni. Ebben sem találtam semmi extrát. Ugyanazok a gyakorlatok vannak benne, mint az eddigiekben. Megdolgoztatja az ember hátsóját, ezt nem tagadom. Észrevettem viszont egy számomra nagyon zavaró dolgot: egy ismert, állítólag tehetséges DJ-nek (Bárány Attila) nincs akkora fantáziája, hogy az előző DVD-n szereplő számokat ne válogassa be ebbe? Most tényleg, legalább 4-et fel tudok sorolni abból a 40 percből. Ettől enyhén szólva unalmas a dolog. A későbbiekben, ha előkerül ez a 40 perc, biztosan fülhallgatóval a fülemben fogom végigcsinálni.
Ezenkívül: miért nem szól neki valaki, hogy nem szép? Minden, ín, ér és izom kivehető a felsőtestén. Nagyon izmos, minden elismerésem. Csak borzasztóan sovány. Tényleg, az első gondolatom az volt, hogy adjon neki valaki enni. Lehet, hogy csak a forgatásra szálkásította le magát ennyire? Izmos, eres-inas karok, széles, durván izmos has és nulla alsótest. Annyira vékonyak a lábai, a híres feneke se a régi. Tudom, három gyerek után próbáljak meg így kinézni. De nem tűnik egészségesnek! Olyan, mint aki a végsőkig túlhajtja magát.
Azt persze mondanom sem kell, hogy a 40 perc után simán belefért még a 22-es ZWOW. Megdöntve a saját 13 perces időmet: most 11:36 lett. Ettől a 11 perctől izzadtam le igazán!:)
Visszatérve az iménti gondolatokhoz: RÉKA NEM MOTIVÁL! Nem hiteles! Senki nem lesz olyan a tornáitól, mint amilyen ő jelenleg. Mégis követi több ezer nő. Miért? Mert mindig lesznek teljesen kezdők, akiknek el kell kezdeniük valahol. Aki tényleg kezdeni akar a testével valamit, az abbahagyja a Réka tornát és elkezd valóban mozogni.
A motivációról pedig: számomra nem nőies egy ennyire szálkás test. Az amiért én küzdök, az egy formás, de nem inas/eres test. Zuzana is akkor nézett ki jól, mikor egy kis zsírt magára szedett. A teljesen kockás has, a melltelenség nem szép. Ahhoz, hogy szálkás legyek, nagyon le kellene fogynom és ezzel elveszíteném a teljes önbizalmamat.


2012. december 28., péntek

Évzáró gondolatok

Ilyenkor év vége táján szokás mindenféle fogadalmakat tenni, illetve levonni a következtetéseket milyen dolgok történtek velünk. Érdemes összeszedni a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt. Tavaly december 31-én éjfélkor úgy éreztem, hogy ez az év jó lesz. Jó, mert azzá akarom tenni. Többé kevésbé igazam lett, sikerült bizonyos dolgokat véghezvinni. Maradt még bőven dolgom, főleg ami a személyiségemet illeti. Van hová fejlődni. Értem ezalatt a türelmet és az idegenekhez való bizalmatlanságomat. De hát unalmas is lenne, ha nem kellene hova fejlődni, nem igaz? Az edzésnek köszönhetően sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, egyre higgadtabb és egyre megfontoltabb. Semmi más nem tudott volna erre megtanítani. Na de lássuk csak, melyek azok a pozitívumok és a negatívumok, amelyek az idei évet meghatározták:
+:

  • Kiegyensúlyozottság, határozottság, motiváltság
  • Nem hagytam ki hosszabb időt edzés nélkül, még ősszel sem adtam fel
  • Augusztustól edzőteremben gyúrhatok :)
  • Rendszeressé váltak az intervallum illetve köredzések
  • Javult az állóképességem
  • Újra tudok fejen állni
  • Elszakadtam a Rubint Réka féle gyakorlatoktól
  • Vettem egy Gymboss timert
  • Eljutottam a tengerhez, jártam a francia riviérán
-:
  • Bizalmatlanság az emberekkel szemben
  • Úgy érzem nem figyelek eléggé a hozzám közel állókra
  • Hosszabb távokat lefutni továbbra sem tudok
  • Nem tudok kézenállni
  • Egynél több egylábas guggolás nem megy
Ennyi jut most hirtelen eszembe. Nem volt rossz ez a 2012-es év. Úgy érzem, jó irányba haladok, folyamatosan fejlődök. Mind szeretnék változtatni?
  • Szeretnék kedvesebb lenni (több mosoly, több kedves gesztus)
  • Jó lenne egyre ügyesebben edzeni (kézenállás, egylábas guggolás)
  • Többet kellene foglalkoznom a bloggal
  • Végre megoldani a következő problámát: ha lapos a hasam, nem elég kerek a fenekem. Ha utóbbival elégedett vagyok, akkor a hasam is kerek. :) A kulcs: megfelelő étkezés és tudatosabb láb- illetve hasedzések 

 Januártól több bejegyzést szeretnék, mert folyton utólag beszámolni elég nehéz. Mióta itthon vagyok ZWOW-al, intervallum edzésekkel és néha  Rékával boldogítom magamat. A teremben csak egyszer voltunk, tegnap és nem tudom, hogy megyünk még a szabadság alatt. Nincs aki fűtse a helyiséget és tegnap 9 fok volt. Ma ha minden igaz, kipróbálom Réka legújabb, 40 perces popsiformáló edzését.(Tegnap töltöttük le) Ha nem lenne elég, lesz egy kis Zuzana is mellé.:)

2012. december 16., vasárnap

Túl az első 30 ZWOW edzésen :)

Attól függetlenül, hogy ez nem indult egy aktív hétnek, a végére csak meglett az az öt órányi torna. Kezdődött azzal, hogy múlt hétvégén rá kellett jönnöm, hogy túl sok a zsír az étkezéseimben. Én kis butus, elkezdtem hát kivenni a zsírosabb kajákat, de nem pótoltam semmivel, mert egyébként sem volt túl nagy étvágyam akkor. Mindennek az lett a vége, hogy szépen nullára csökkent az energiaszintem. Felmentem a teremben hétfőn, de nem bírtam el a súlyokat. A csak azért is bennem volt, aztán a barátom rábeszélt, hogy hagyjam abba, mielőtt lesérülök.
A hét következő napja egy teljes napos tárgyalással telt, este 7-re estem haza, nyűgösen és kissé idegesen. Szerdán már kezdtem magamhoz térni, aztán azóta megy a szokásos programom. egyedül a ZWOW maradt el, egészen a mai napig. Ma a 29-es a harmincas volt soron, a kettő között 15 perces hasedzéssel. Mindkét ZWOW jó volt, bár én inkább a 30-as mellett tenném le a voksom. Megegyezik ugyanis az elsővel és jó nehéz. 21 percembe telt, közben pedig örömködtem, hogy a dive bomber egyre szebben megy.


 A has is butális volt, rámentem a lábemelésekre keményen, szeretnék szép hasat és kész. Nem Réka féle 15 perc volt, annál sokkal nehezebb. Ennek a 15 percnek a gyakoriságát még nem tudom, talán minden másnap. Alapból nincs vékony derekam, a lábemelések pedig szélesítik, de majd meglátjuk. Ha abbahagyom, pár nap alatt eltűnik úgyis az eredmény.
Amúgy meg karácsony előtti rohangálással, Schwarzenegger könyv olvasással telt a hétvégém. Végre lesz időm blogot írni megint. Mára ennyi. Nemsokára jelenkezem.:)

2012. november 25., vasárnap

Két ZWOW között egy Réka

Jó ötletnek tűnt két ZWOW közé beékelni egy Rékát és végül nem csalódtam. Úgy terveztem, hogy olyan intenzíven csinálom majd, amennyire lehet és ez sikerült is.
Eredetileg a ZWOW 21 következett volna (kézenállás nélkül), aztán rájöttem, hogy az ehhez hasonló ugribugri edzéseket jobb a teremben művelni. Főleg ha van az embernek egy beteg nővére, akire nem lehet csak úgy kinyitni az ablakot. Ugyanígy járt a 22 és a 23 is, végül megállapodtam a ZWOW24-nél:


Ez egy teljesen megszokott, ÁTLAGOS 10 perces szösszenet, ami bemelegítésnek tökéletesen megfelelt. Nagyon jól ment, csak 7  felülés maradt le a negyedik körből. Dive bombert még mindig elég szerencsétlenül csinálok, bár úgy érzem ügyesebben nyomom magam vissza.
Zuzana után Réka következett, mégpedig a legelső DVD popsiblokkjával, amit egymás után kétszer is megcsináltam. Mindez persze nem volt elég, így nekiláttam a ZWOW 25-nek is:


Ezt is az ÁTLAGOS kategóriába sorolnám, de: az elején az a 30 négyütemű kemény, az utána következő könnyű gyakorlatok ellenére is szakadt rólam a víz. Kerek 12 perc alatt sikerült teljesítenem.
Holnap újra edzőterem: lábedzés, fejenállás gyakorlása, ZWOW 21, egyebek. :)

2012. november 24., szombat

50 perc Rékával

Nem vágytam többre. Nem akartam ismétléseket számolni, figyelni melyik gyakorlat jön. Ilyenkor kell nekem Réka. Még mindig. Szinte biztos vagyok benne, hogy valamennyire mindig bennmarad egykét DVD blokkja a heti edzéstervemben. Ezek a bizonyos blokkok mindegy szálig a fenékformálós részek, a has csak akkor kerül elő, ha szeretnék csukott szemmel 15 percig felüléseket csinálni.
Nem szeretném szidni Rékát, mert elindított engem a legelején. Emlékszem, nyaralásból hazatérve vettem meg az első DVD-met. Mindennek már több, mint öt éve. Azóta teljesen átalakultak az edzéseim. Rátaláltam Zuzanára, a Bodyrock tv-re és rájöttem, hogy sokkal hatékonyabban formálnak, mint a DVD-ken található aerobik gyakorlatok. Számomra egyébként hihetetlen, hogy mennyi nő követi őt az óráin. Nem hinném, hogy a tornáitól bárkinek olyan alakja lett, mint neki. Pusztán azoktól a 20-30-40 percektől senki nem lesz ilyen izmos. Ahhoz több kell. A gyakorlatai ugyanis nem fejlesztenek izmokat.
Egyvalamit azonban leszögeznék. Nekünk, nőknek az egyik legproblémásabb testrészünk a hátsónk és erre Réka tudja a megoldást. Aki nem hiszi, álljon neki szépen és egy hónap leforgása alatt látni fogja az eredményt. Leszedi a zsírt a csípőről. Az intenzív intervallum edzések is alkalmasak erre, de ez valahogy más. Helyi zsírégetés nem létezik. Ennek ellenére ha csinálom ezeket a blokkokat, csak a csípőmről megy le a zsír. Ez vajon genetika? Másnál ez működne? Keresni kell egy alanyt erre, mert komolyan kíváncsi lennék rá. :)
Összesen 50 percet töltöttem el Rékával, aztán csináltam lábanként öt egylábas guggolást. Nem, nem vagyok ilyen ügyes. Az ágy szélére támaszkodtam az ujjaimmal és úgy nyomtam fel magam. Régen ez nem ment. Erősödöm!

2012. november 23., péntek

Fejreállva

Néha egészen nevetségesnek érzem magam. Gyáva vagyok, mint egy nyúl.:) Ma szabadságon voltam, így délelőtt nyugodt szívvel bemehettem edzeni a terembe. Mindez örömmel töltött el, mert elég kevés időt töltöttem ott az elmúlt két hétben és vágytam a súlyzókra.

A bordásfal hasznos
Az edzés végén a fejenállással próbálkoztunk nagy lelkesen. Végig nagyon jól szórakoztam, mert tisztában voltam vele, milyen kevés választ el a sikertől és milyen nevetséges vagyok, hogy nem merem megcsinálni. Végül a dac rávezettet minket a megoldásra és sikerül megcsinálni. Vicces, hogy ilyen beszari vagyok. Még fejjel lefele is vigyorogtam. Jó volt. Jöhet a kitartó gyakorlás, aztán talán kézen is állok egyszer. Azt hozzátenném, hogy mindez bordásfal mellett történt, nem csak úgy szabadon. Szeretném még szokni a helyzetet.
Semmi eget verő nem történt ma a teremben, lábedzést tartottam, plusz kiegészítettem a "medal of honor abs" intervallum videóval. Cakkumpakk 60 perc és utána csodásan érzem magam.
Az összeesés még mindig tart, kicsit fogytam is úgy érzem. Egy ZWOW-ot sem csináltam a héten, csak intervallumoztam, lehet az égeti ennyire a zsírt. Nem baj, ennek is van előnye: négy tojásból csináltam ma a rántottát.
Holnap meg rékázok és kész. Jó a konditerem, jók a ZWOW-ok, de nekem a lábsúlyos Réka is kell a fenékformáláshoz. Nincs is vele különösebb problémám. :)

2012. november 21., szerda

Összezuhanva

Néhány hetente előfordul, hogy az én nehezen megszerzett izmaim egyik napról a másikra szinte eltűnnek. Menzesz előtt érezhetően visszatartja a vizet a szervezetem, aztán ez elmúlik és ilyenkor borzasztó vékonynak és puhának érzem magam. Nem edzettem sokkal kevesebbet, nem lehet emiatt. Hétfőn pihentem, aztán kedden hasgörcsök és erős fejfájás miatt egy délutáni negyed órás bodyrock fért bele, majd ma végre (egy hét után) feljutottam a terembe is. Ez eddig 65 perc és holnap már csütörtök, mégsem érzem kevésnek. Még van négy nap a hétből és tudom, hogy lesz erőm eleget edzeni.
Ezt az "összeesést" meg lehet akadályozni? Mivel lehetne kiküszöbölni a kipukkadt lufi érzést? Nálam nincs olyan, hogy mindennap ugyanúgy nézek ki. Néha borzasztó feszes mindenem és minden izmomat érzem, most inkább soványnak érzem magam és puhánynak. A fehérjebevitelem csak egy adagnyi turmixszal kevesebb, sajnos még mindig nem érkezett meg. Túróval próbálom pótolni, de annyira nem szeretem, hogy folyton azzal tömjem magam. Legutóbb édesítőszerrel és kókusszal ízesítettem és egy kis tejjel tettem krémesebbé, úgy egész finom volt.
Ma megpróbáltam a kézenállást a teremben és rá kellett jönnöm, hogy ehhez én még zöldfülű vagyok. Először a fejjel lefelé pózt kell szoknom a fejenállás segítségével, aztán utána talán jöhet a kézenállás. A fejenállás szépen , kis segítséggel kétszer is sikerült, de túl sokáig nem tartottam magam. Előny, hogy nem egyedül próbálkozom.:) A ZWOW21-ből kénytelen leszek kihagyni.
Sokat tallózok mostanában Zuzana régi edzései között, tegnap a "medal of honor abs" videóval boldogítottam a nem túl csodálatos napomat:



15 perces intervallum edzés, kötelező kipróbálni. Sok kincset találtam a youtube-on. A bodyrock oldalon képtelenség rátalálni, de  a goggle és az edzés nevének segítségével megtalálhatóak még az eredeti oldalon. Kár lenne ha törölnék őket, igazi kincsnek számítanak!

2012. november 18., vasárnap

Dupla

Ma bármit edzettem volna, csak Réka ne kerüljön elő. Igazából a teremhez lett volna a legnagyobb kedvem, de hétvégén macerás. Maradt hát a ZWOW, abból is mindjárt kettő. A 19 ugyanis nem nyújt akkora élményt, mint amire számítottam. A fél egylábas guggolások kikészítették ugyan a lábaimat, mégis átlagosnak mondnám. Olyannyira, hogy simán nekikezdtem (pár perc pihenő után) a 20-as számúnak is. A kettő kitett 34 percet és úgy leizzasztott, hogy ejha. :) Tehát:

  • ZWOW 19: Átlagos. Én segédeszköznek egy másfél literes ásványvizet használtam, az egylábasokat pedig székről felállva.
  • ZWOW 20: önmagában könnyű, más edzés mellé (mondjuk befejezésnek) teljesen megfelel.
A gond az, hogy nem tudok kézen állni. Már tornaórán is rettegtem tőle és most sem vagyok bátrabb.  Egyszerűen attól félek, hogy fejre esek. Miért probléma ez? A 21-es ZWOW egyik gyakorlata a kézen állás. Érzem magamban az elszántságot: a teremben van egyedül elég helyem erre. Szerdán lesz segítségem, elkezdek gyakorolni. Zuzana nagyon lazán csinálja, valahogy így kellene nekem is. :) Hozzám hasonló örökmozgóknak a kézen állás kötelező. BÁTORSÁG!

Fontosnak tartom, hogy mindig legyenek új célok előttem. Nem megcsinálhatatlan gyakorlat, falnál kellene, nem csak úgy szabadon. Nagy lépés lenne. Holnap sajnos nem lesz időm edzeni, legközelebb majd csak kedden alkotok valamit.

2012. november 17., szombat

ZWOW 18: ó, jeeee :)

Erre vágytam. Már 15 perc után a végéért könyörögtem, aztán fél órámba telt végigcsinálni. Szuper volt. Miről beszélek? Hát a 18-as ZWOW-ról. Annyira jó volt és annyira melegem volt utána. A összes közül az eddigi legnehezebb! A legjobb, hogy érzem a testemen a változásokat: mióta csinálom ezeket a videókat, sokkal feszesebb a hasam (fent a csík egyre mélyebb és egyre hosszabb), a fenekem olyan kerek, mint még soha és nincs szükségem külön felsőtest edzésre. Őszintén remélem, hogy ezek a változások nem állnak le és tavaszra rá sem ismerek magamra. :) SEMMI nem formál ennyire. Biztos a konditerem is rátesz egy lapáttal, de egyre lelkesebb vagyok Zuzana edzéseit látva. A gerincem is egyre erősebb, nincsenek hátfájdalmaim. Csupa-csupa pozitív dolog. Kezdem elhinni, hogy tényleg átalakít. :)
Most épp kókuszos túrót eszegetek. nincs fehérjeporom most a rendelt pedig még nem érkezett meg, így ezzel pótolom az edzés utáni szükségleteimet.
Rendeltem edzőkesztyűt: kezd úgy kinézni a tenyerem, mintha napszámos lennék és egész nap kapálnék. Nem is értem miért nem jutott eszembe előbb. Uh, most nagyon jól érzem magam. Jó dolog ez . :)
Íme a ZWOW 18 :

2012. november 14., szerda

Kemény ZWOW16 és egy intervallum edzés

Bárki bármit mond, a 16-os ZWOW nem könnyű. Nem használtam nagy súlyokat: két 3kilós egykezes súlyzó és egy ötkilós tárcsa volt a kezem ügyében. Sikerült 3 kört megcsinálnom, aztán a negyediket is elkezdtem és a 9. négyütemű után csipogott az óra. Utána patakokban folyt rólam a víz és öt percig feküdtem a földön. Sokan mondják, hogy Zuzana új edzései nem jók, én mégis letenném a voksomat mellettük. Persze, nem mindegyik sikerül egyformára és akadnak közben egészen könnyűek is, de némelyiken nagyon meglepődök.


Ami a legfontosabb, nem volt nehezebb a mai intervallum edzéseim sem. A hasamat rendesen megdolgoztatta, de nem volt különösebben nehéz. Eléggé zavar, mikor nincs pihenőidő a gyakorlatok között: pár másodperc arra megy el, hogy átfordulok a következő mozdulatra. A ZWOW17-et kihagytam, nem mászok fel a falra. Pénteken jöhet a 18. :)

2012. november 10., szombat

Hiányoznak az intervallum edzések

Kicsit elszaladt velem a ló. Mindig fegyelmezetten betartottam a vacsoraszabályaimat, mostanában viszont kicsit elengedtem magam. A ZWOW miatt többet lehet enni és kezdem túlzásba vinni. Persze édességet, cukros üdítőket és egyéb nassolni valót továbbra sem eszem, de jobb lenne odafigyelni. Tudom, hogy mindig a kajával szúrom el. :(
Kitartóan csinálom  a ZWOW edzéseket, megcsináltam a 15-öt is, jöhet a 16. Vélemény az elmúlt 4 edzésről:

  • ZWOW 12: nem rossz, elfáradtam tőle, de nem dőltem ki teljesen. Az egylábasokat székről felállva csináltam. Átlagos.
  • ZWOW 13: intervallum edzés, 16 perces. Az első gyakorlat inkább mókás, mint megerőltető, a többi elmegy. Túl könnyű.
  • ZWOW 14: öt gyakorlatból áll, amiből az egyetlen megerőltető a "broad jump burpee". Kicsivel több, mint 17 perc alatt kivégeztem. Átlagos. (De csak a fekvők miatt!)
  • ZWOW 15: Ez végre edzettebbeknek való. 22:34 az időm, utána elterülés a földön és semmi edzés. Borzasztóan élveztem az egészet. Haladó.
Általában valami mellé illesztem be őket, mert az a típus vagyok, aki nem elégszik meg 20 perccel, kell mellé még valami. A több néha jobb és kész!:)
Hiányoznak az intervallum edzések, amiket Zuzana régen alkotott. Valamilyen okból kifolyólag, most nem használja a gymboss timert. Visszasomfordáltam a bodyrock oldalra, ami sajnos még mindig visszataszító, azzal a Lisával együtt. Az egyik új bejegyzésükben volt egy videó, itt még normálisan nézett ki a hölgy és az edzés maga is elég szimpatikus:


 Zuzana visszaadta az állóképességemet, jó lenne közben visszatérni ezekhez a videókhoz. A régiek között találni kincseket, ott fogok keresgélni. A 17-es ZWOW-ot  úgysem csinálom meg: senki kedvéért nem fogok a falra felmászni, se kézen állni. Szeretem a ZWOW edzéseket, csak kell ez is. A változatosság miatt. Olyanok, mint ez itt:


Csak tudnám, hogy tud mezítláb edzeni. Már a látványtól is kitörnek a lábujjaim.

2012. november 2., péntek

Mit adnak nekem a ZWOW edzések?

Fantasztikusan néz ki
Ideje kis összefoglalót tartani, ugyanis holnap már a 12-es számú következik. Már egy hónapja elkezdtem, aztán az elsőt két hét szünet követte. Erőt vettem magamon és elkezdtem szépen sorban haladni. Aki ismeri az ilyen típusú, magas intenzitású edzéseket, az tudja, hogy ezeket bizony nem lehet mindennap csinálni. Legalábbis abban az esetben, ha mást is szeretnék mellette edzeni. Az én esetemben ez edzőtermezést, illetve itthoni Rubint Réka tornákat is jelent, így marad heti 3-4 alkalom a Zuzana féle módszerre. Megcsináltam a mumusnak számító négyest is, olyan volt amire számítottam: elterültem a földön a végén. Eddig mindegyik megizzasztott, némelyik borzasztóan kifárasztott. Tizenegy ZWOW után már elmondhatom, hogy észlelem magamon a hatásait, lássuk csak mik az előnyei és a hátrányai:
Pozitívum:
  • ERŐT AD: nem kell magyarázni, utána kirobbanóan érzem magam
  • FORMÁL: úgy, mint semmi más. Széppé varázsolta a hasamat, izmosodik a hátam, megemelkedett a fenekem. 
  • EHETEK: bizony, rengeteg energiát felemészt, így kicsit több mindent megengedhetek magamnak, különösebb következmények nélkül
Negatívum:
  •  ZABÁLJA AZ ENERGIÁMAT: ha nem figyelek oda a kajára, bizony pillanatok alatt lemerülök, különösen utána egykét órával. Volt, hogy ettem délután 5 kor és rá két órára már farkaséhes voltam. Ha nem eszek időben , akkor jön a gyengeségérzet és remegés.
Az egyetlen hátránya tehát, hogy ha nem figyelek oda a kajára, rosszullétig elfogy az erőm. Gondoltam vastablettára, intenzív edzések mellett azt ajánlják.
Majd elfelejtettem: túlvagyok az őszi munkadömpingen. És túléltem! Nem hagytam abba az edzést, mint tavaly ilyenkor, nem adtam fel. Borzasztóan örülök ennek! :)
A végén pedig lássuk, mi vár rám holnap (az egylábasokat majd megoldom valahogy):

2012. október 24., szerda

ZWOW8 emlékezetből

Elfelejtettem felírni a ZWOW8 gyakorlatait, így teljesen emlékezetből álltam neki. Lett is belőle összevisszaság, 10 perces lett és némelyik gyakorlatból kétszer annyit csináltam, mint kellett volna. Így is elég nehéz volt (3 kör fért bele), de azt hiszem hétvégén megismétlem, mert ez az én szememben csalásnak számítana. :)
Lássuk mi a következő:

Tele vagyok lelkesedéssel! Az a jó ezekben a videókban, hogy utána roppant dögösnek érzem magam. Kell ennél több? :)

2012. október 23., kedd

Egyensúly

Mindig nehéz elkezdeni a hónapos kihagyások után. Nálam rosszabb blogger a világon nincs, havi egykét bejegyzéssel néha értelmét sem látom ennek az egésznek. Apró változtatásokat tartok szükségesnek: vannak konkrét és homályos elképzeléseim, meglátjuk mi lesz belőle. A lényeg, hogy változtatni szeretnék a blog tartalmán, szeretnék több információt az idelátogatók számára. Meglátjuk.
Mindezekhez kell az az egyensúly, amit az elmúlt egy hónapban elvesztettem. Kibillentettek. Az elején még próbáltam ellenállni, de nem sikerült. Ha folyton bolondok háza van körülöttem, egy idő után átragad rám is. Stressz, rosszkedv, szombatok, túlórák, kialvatlanság. Kicsit nekikeseredtem. Ehhez a bizonyos egyensúlyhoz ugyanis nekem a mozgás kell. Ha nem jut elég idő rá, rosszabbul érzem magam a bőrömben. Mindezt tetézte, hogy a folytonos rohanás miatt az evéssel is kapkodnom kellett. Ismerem a következményeit a helytelen kajálásnak: ettől csak még rosszabb lett. Aztán múlt pénteken, mikor már betelt a pohár, jött ez a hosszú hétvége, kicsit visszataláltam saját magamhoz és most elmondhatom, hogy jobban érzem magam.
Szeretek heti öt-hat órát edzeni: ezt tartottam a legnagyobb rohanásban is, de volt két hét, mikor alig jött össze a négy óra. A terem nagy segítség, csak fel kell menni munka után és már edzhetek is. Nem kell helyet csinálni, nem kell aggódni, hogy bárkit zavarok.
Haladok azzal az elhatározásommal, hogy végigcsinálom az összes ZWOW-ot. Ma épp a hetedik volt a soros. Bevallom, a négyest kihagytam, mert ahhoz a terem, mint helyszín alkalmasabb lenne. Mindenképpen ki szeretném pipálni a listámon, de eddig valahogy nem vitt rá a lélek. Valamiért nagyon félek tőle! :)



Holnap munka után csapok egy kiadós lábedzést, ha marad időm, akkor pedig jöhet a ZWOW8. Amit egyszer már teszteltem és tudom, hogy gyilkos kis edzés.

2012. október 1., hétfő

Súlyzós edzés után nincs ZWOW!

A legnagyobb hír: tegnap megcsináltam életem első normális egylábas guggolását! Csak egyet lábanként és kicsit inogva, de megvan! :) Nem erőltetem, próbálom majd többször is, de ezek szerint erősödnek a lábaim. Nem haszontalan a fegyencedzéssel bajlódni!
Kell egyfajta fanatizmus a rendszeres edzéshez. Miért? Ma reggel fél 5 kor keltem, hogy 3/4 6 kor már munkába álljak, mert rengeteg a dolog. Délután 3.10-ig dolgoztam, aztán lenyomtam egy 65 perces lábedzést. Most este van és még van kedvem mosolyogni. Úgy volt, hogy a mai tornát a ZWOW2-vel zárom, de ennyire energikus még én sem vagyok, egy kör után abbahagytam. Ennyire intenzíven edzeni komolyabb súlyok után nem lehet, be kellett látnom. Ezt a bizonyos első kört 6 perc alatt csináltam meg: kissé siralmas, mert a legjobb esetben is 18 perc lett volna a vége:



Tegnap kipipáltam az első ZWOW-ot: normális dive bombert nem tudok csinálni, gyakorolni kell, az egylábas guggolásokat pedig egy szék segítségével hajtottam végre. Sikerült erőt vennem magamon és megcsinálni a 3x40 fegyenc guggolást is. Csodás!
Imádok a terembe járni: végre nem zavarok senkit a mániámmal, használhatom az ugrókötelet, mert van helyem. Végre normális súlyokkal edzhetek és olyan gyakorlatokra nyílik lehetőségem, mint ez itt:

Most egy picit nagy a hasam, mert az esti teázások, apró nassolások nyomot hagytak rajta. Hiába van ősz, oda kell figyelnem arra, hogy ne egyek össze mindent.

2012. szeptember 29., szombat

Viszlát Bodyrock Tv!

Nagyon kevés az időm most, látszik a blogon is. Az ősz munka szempontjából a leghúzósabb időszakom: egy éve ilyenkor hagytam fel a keményebb edzésekkel. MINDEN ERŐMMEL azon vagyok, hogy idén ne történjen meg. Semmi kedvem ugyanis megint elölről kezdeni mindent. Ősz van, nem baj, ha van rajtam egy kis zsír, szebben állnak rajtam a nadrágok, de szeretnék fitt maradni. Elsősorban szellemileg fáradok el, nem fizikailag. Ehhez jön még sok koránkelés, néhány szombat, folytonos rohanás, aztán végül 12 óra alvás a vége, mint múlt éjjel. Ki voltam merülve teljesen.
Van egy nagy előnyöm, ott a céges konditerem. Munka után, heti háromszor felmegyek és kidühöngnöm magam. Ráadásul kezdek ráérezni a súlyzós edzésekre, most már tudok guggolni úgy, hogy a fenekem is megérezze. :) Átlagosan 60 percet töltök el, néha picit többet, nem lazsálok és nem beszélgetek (nem is lenne kivel, elég kevesen járnak). Az otthoni tornát se hanyagolom el, maradt a Réka heti háromszor a fenekem miatt, közben intervallumozok vagy ZWOWot csinálok. Heti egy pihenőnapom van. Körülbelül 2 hónapja 5-6 órákat edzek. Januárban 2-3 órát töltöttem ezzel, most pont a duplája. Nem érzem soknak. A fegyencedzéssel ott vagyok, hogy lassan egy hónapja gyakorlom a guggolás második lépését, ugyanis nem akaródzik továbblépni. Megy a 3x30 ismétlés, de 3x40 még nem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kifog rajtam, de ez van, nem türelmetlenkedek.
Ma reggel úgy döntöttem, nem követem tovább a Bodyrock tv ténykedéseit. Facebookra belépve egy orrműtétes lány képe volt az első, amit megláttam. Ez a Lisa volt az, ő vette át Zuzana helyét. Mellnagyobbítás, ajakfeltöltés, orrplasztika és anorexiás testalkat. Ez lenne az egészséges életmód, amit ők annyira hirdetnek? Ebből én nem kérek, köszönöm. Csodálom, hogy ezek után még követi valaki az edzéseiket.
Van egy tervem a következő hetekre vonatkozóan. Kevesebb erőm van intervallumozni, mint nyáron, ezért vissza is vettem az ilyen típusú edzések számát. Heti 3-4 helyett, most jó ha egy összejön, eldöntöttem viszont, hogy egymás után végigcsinálom Zuzana összes ZWOW edzését. Heti 1-2 alkalommal szánok rá energiát. Kíváncsi vagyok mit csinál velem .:) Holnap indulok az elsővel:

2012. szeptember 6., csütörtök

Félgőzzel

A keddi edzésemből nem lett semmi. Akinek akadt már problémája bankautomatával pénzfelvételkor, az tudja mennyire dühítő tud lenni, ha az ember nem tud hozzáférni a saját pénzéhez. Velem kedden ez történt és mivel már nem ez az első eset, teljesen felhúztam magam, meghatározva ezzel a hátralévő napomat. Tegnap voltam a teremben és jó kislány módjára békén hagytam a hátamat. Nem guggoltam nagy súllyal, bemelegítésnek is ugróköteleztem evezés helyett. Csináltam pár percig fitball gyakorlatokat, nagyon tetszettek. A hátam lényegesen jobb már, de még korai lenne terhelni.
 Eléggé fáradt vagyok a héten, minden este korán kidőlök, bealszom a filmeken. Túledzés jeleit észlelem magamon, ezért ma nem vittem túlzásba itthon. Gyakoroltam a guggolás 2. lépését 3x20 ismétléssel, aztán edzettem a fenekemre és eltelt a 40 perc, amit edzésre szántam. Holnap irány a terem, szeretnék egy tisztességes láb/fenék napot tartani, nagyon rám férne.

2012. szeptember 4., kedd

Guggolás: jöhet a második lépés

Léptem egy szintet a fegyenc guggolásban. Végeztem a gyertyaállásos első lépéssel, simán ment a 3x50 és vasárnap készen álltam a következőre. A második lépés a bicska guggolás: alacsony támaszt fogva kell guggolni. Ebből rögtön a haladó szinttel kezdtem, 2x20-at csináltam és ez ma sem lesz másképp. Terv szerint ugye körülbelül egy hetet foglalkozom egy lépéssel, ezt heti 3-4 alkalmat jelent. A következő szintlépés tehát vasárnapra várható. A hídnál tízesével emelem az első lépést: most 5x10-nél járok, ma ebből is ennyit fogok csinálni. A híd gyakorlását a hátproblémáim miatt komolyan veszem, nagyon lassan haladok. Tegnap voltam a teremben és úgy tűnik a 13,5 kilóval guggolást szüneteltetnem kell, mert estére kikészült a hátam. Ez az egyetlen  gyakorlat, ami ennyire leterhelheti. Másik ötlet, hogy visszaveszek a súlyból, de ezt majd csak a teljes regeneráció után. Mától csak lábra és hasra edzek, egészen addig, míg fájdalommentesen nem tudom hajlítani a derekamat. A híd első lépése lesz az egyetlen felsőtest gyakorlatom. Nem vagyok túlságosan boldog, hogy le kell állnom a szép kart varázsoló gyakorlataimmal, de most muszáj pihenni. 

Guggolás: helyesen csinálom?
Ellenben a fenekemre ráfér egy kis extra formálás. Az edzőtermi guggolások és kitörések nem formálják eléggé, az otthoni gyakorlatok eddig jobban  beváltak. Tegnap készítettünk pár fotót (havi egyszer szoktuk) és nem voltam elájulva magamtól. Villanyfénynél fényképeztünk és valahogy soványabbnak tűnök, mint amilyen valójában vagyok. Nagyon nem tetszettem magamnak, levontam a tanulságot és töröltem ezeket a képeket. Van pár képem, még a francia utam után készültek, azokkal szoktam riogatni magam, ha nincs elég motivációm. Akkor, júniusban elég husi voltam, a fenekem alatt is látszott a narancsbőr. Többet ilyet nem akarok, ha lehet. Mindenesetre most erősen lecsökkent az önbizalmam. A következő fotóig még keményebben kell edzenem.

2012. augusztus 31., péntek

Supergirl visszatér

A szerdai pihenőnap után a tegnapi szabadságolós napom kicsit lustán indult és elég nehezen tudtam rávenni magam az edzésre. Tapasztalatból mondom, könnyű ellustulni. A torna nálam napi rutin és furcsa, ha meg se mozdulok. Mégis: ha nem lennének céljaim, rajtam is erőt venne a lustaság.
Harminc percnyi fenékformálós, földön fetrengős torna után nekiálltam a kiszemelt Zuzana videónak. Igen ám, de emlékezetből, mert lusta voltam csak ezért bekapcsolni a gépet. Egy gyakorlat kivételével minden stimmelt:

  • Felugrás a magasba, majd guggolóhelyzetbe leérkezés (ehelyett)
Nem bánom a cserét, ez a gyakorlat jobban megdolgoztatta a lábaimat, mint az eredeti. Magáról az edzésről annyit, hogy utána eléggé szupergörlnek éreztem magam. Az ilyen típusú gyakorlatok, rengeteg energiát felemésztenek, na de ami utána jön... Talpig vizes voltam.  Annyira jó volt, borzasztó erősnek éreztem magam. Edzés után erősnek! Csodálatos volt. :)
Ezen felbuzdulva ma természetesen edzőtermes napot tartottam. Bemelegítésnek 10 perc biciklizés volt a program, majd a most már szokásos lábgyakorlatok (még tartozom egy beszámolóval ezzel kapcsolatban). A végét megkoronáztam egy kis has edzéssel. De milyennel! A gymbosst 10/30-as intervallumra és 6 körre kell beállítani, majd elvégezni a következő gyakorlatsort, egymás után kétszer:
  1. Támaszkodás a talajon (10 mp)
  2. Lábhúzás oldalra (30 mp)
  3. Támaszkodás a talajon (10 mp)
  4. Hegymászó (30 mp)
  5. Támaszkodás a talajon (10 mp)
  6. Térdhúzás keresztben (30 mp)
Valószínűnek tartom, hogy ez a mindössze négy perces gyakorlatsor a kedvencemmé válik, mert rövid és intenzív. A nehézsége ellenére jobban élveztem, mint a 10 perces biciklizést: borzasztóan untam magam tekerés közben. A elliptikus trénert még ki sem próbáltam élesben, mert az sem lehet túl izgalmas. Ott vannak a súlyzók, a bordásfal, a terheléses, akkor inkább azokat használom. Jobban formálnak, mint a taposó és társai. A súlyzós edzésnek érzem már a pozitív hatásait, remélem előbb utóbb szemmel látható lesz az eredménye. Felsőtestre kellene holnap edzenem, a héten eddig a hátam miatt elmaradt.
Mielőtt még elfelejtem: tegnap megvolt a guggolásból az első lépés haladó szintje: gyertyaállásban kell a térdet a fejhez húzni 2x25 ismétléssel. Holnap jöhet a halad szint, aztán lépek a kettesre. Nem akarok ám gyorsan haladni, de a fejjel lefelé guggolás inkább mókás, mint hasznos. :) A híd első lépése is megvolt, 30 ismétléssel. A guggolás mellett a hátam megerősítése a fő célom.

2012. augusztus 29., szerda

Morcos délután

Rajtam kívülálló okok miatt elmaradt a lábedzésem. Nem vagyok ma top formában, jó erős izomlázat érzek a hátamban és női bajok is gyötörnek, de feltétlenül fel akartam menni a terembe. Végül azért maradt el, mert valaki elfelejtett szólni, hogy hazamegy és kulcs nélkül maradtam. Bosszantó, ha nem rajtam múlnak a dolgok. Ez a hét lett volna az első, hogy három alkalommal megyek. Hazaérve aztán már nem volt kedvem nekiállni, meg illendő volt már pihenőnapot tartani. Egyszóval semmi edzés. 
Az a baj, hogy a hátam még mindig nem elég erős. Több, mint fél éve edzek tudatosan felsőtestre is, de így is előjön néha a hátfájdalom. Foghatnám a súlyra, de régebben is volt vele gondom. El kellene kezdenem a híd lépéseket is a fegyencedzésből. A lábam jóval erősebb, mint a felsőtestem. Elvem, hogy nőként nem kell agyonedzenem a vállaimat és a karomat, de ezzel nem árt vigyázni. A lábam erősödik, egyre nehezebb gyakorlatokat tudok elvégezni és a felsőtestem némelyikben kezd akadályozni. A híd elég okosan van felépítve a fegyencedzésben, kezdeni kellene a legelejéről ezt is. Nem is nagyon tudnám máshol, nem lennék képes rá.
Az imént régi Zuzana edzések között tallóztam. Az új lányok a bodyrock oldalon nem túl szimpatikusak, Zuzana nélkül nem az igazi. Fura, de a múltja ellenére én továbbra is imádom ezt a nőt. Találtam egy igazán jónak tűnő intervallum edzést, 5x4 perces:




Holnap mindenképpen kipróbálom, ugyanis szabadságon leszek és remélhetően tele leszek energiával. A mai nem volt az én napom. Semmi kicsattanó energia. Lesz ez még jobb is.

2012. augusztus 28., kedd

Light edzés/Fegyenc guggolás 1. nap

Gyors beszámoló a mai napomról. Keveset aludtam, ezért kicsit nyűgös vagyok. Kis fájdalom a hátamban, valami izomlázszerűség, valószínűleg a tegnapi guggolástól. Emiatt hagytam a mai bicepsz-váll edzésemet. Extra könnyű edzést csaptam: legelső Réka DVD második popsiformálós blokkja, kétszer egymás után, majd öt perc has és nyújtás.
A mai nappal megkezdtem a felkészülést az egylábas guggolásra. Első lépés, kezdő szint. Gyertyaállásban kell a térdet a fejhez húzni. Semmi nehézség, csak kicsit szédülök fejjel lefele. :) A kezdő ismétlésszám  1x10. Teljesítve. Mondtam, hogy a legelejéről kezdem.
Most gyorsan elalvás, mert borzasztó fáradt vagyok és fáj mindenem. Holnap pedig irány a terem. Alig várom.

2012. augusztus 27., hétfő

Fárasztó lábedzés

Kiszenvedtem. Szó szerint. Fene se gondolta volna, hogy a tegnapi extra bodyrockos-rékás napom így kifárasztott. Semmi erő nem volt ma a lábaimban. Végigcsináltam tisztességgel, de minden akaraterőmre szükség volt. Friss levegő volt a teremben, végre nem fulladtam meg, de ez se segített rajtam különösebben.
Az egylábassal kapcsolatban új elhatározásra jutottam. Elkezdem az elejéről. Nulláról. Nincs csalás, nem ugrok át egy lépést sem. Egy lépésre egy hetet szánok, heti 2-3 alkalommal.Többen is ezt ajánlották, ideje hallgatni rájuk. Beszámolok majd, éppen hol tartok.
Mára ennyi. Nagyon-nagyon fáradt vagyok, pihennem kellene. Egy biztos. Holnap békén hagyom a lábaimat.

2012. augusztus 26., vasárnap

Edzős vasárnap

Csodás dolgok történnek velem. Újra összehoztam 6 óra edzést a héten és egy kicsit végre elégedett vagyok magammal. Történt ugyanis, hogy pénteken készült pár kép a teremben és ezeket megnézve egy kicsi elégedettség töltött el. Kezdek hasonlítani arra a Noémire, akit már évek óta ki akarok formálni. Egész lapos a hasam, kerek a fenekem, formálódik a combom és a karom is. Nem önteltség ez, inkább öröm. Örülök annak, hogy EREDMÉNYE van az edzésnek. Végre! Az meg baromira nem érdekel, hogy a hasam nem kockás, magamhoz képest most az is normálisan néz ki. Nyolc hónapja edzek újra ész nélkül, mostanra már beérni látszik az eredménye. Persze nincs megállás, folytatom tovább, mert mindig van hova fejlődni. Az alakformálásban sajnos benne van, hogy az ember ha javít valamin, talál mást testrészt, amivel elégedetlen lesz. Tegnap néztünk egy egész érdekes filmet a szteroidokról és azok hatásairól. Érdekelt, mert tőlem is kérdezték már, hogy nem félek-e attól, hogy kiszőrösödöm a fehérjeportól... Hát ennek kevés az esélye. :) Az emberek nagy része nem tud különbséget tenni a szteroidok és a normális táplálékkiegészítők között. A film magyarázatot ad arra, hogy valójában mik is ezek: három férfiről szól, akik szép lassan függőkké váltak és képtelenek leállni a szerekről. Rögeszméjük lett, hogy "NAGYOK LEGYENEK". Megdöbbentő, hogy Amerikában mennyi szemetet beszednek az emberek. Na meg persze a sportolók! Érdekes film, érdemes megnézni. Itt találjátok.
Mai edzésem egyik része Réka combformáló A verziós blokkja volt. Miért? Szépen leolvasztja a zsírt a fenék alól. A rengeteg kitörés és guggolás ezt eredményezi. Ritkán veszem elő, de ma jólesett. Utána Zuzana egyik régi bodyrock videója lett a kiválasztott. Imádtam, mert csak két gyakorlat, nincs agyonbonyolítva:




50/10-es intervallumban kell csinálni, én a gyakorlatokat ennyiszer tudtam megismételni:
  • Vállas "fekvő"+ felugrás nyújtott lábbal, majd felugrás állva: 14, 15, 13, 12
  • Kitörés előre-hátra vállon súllyal egyik láb: 25, 27, 26, 26
  • Kitörés előre-hátra vállon súllyal másik láb:26, 26, 25, 27
Nagyon-nagyon jó kis edzés, érdemes nekiállni. Utána még 15 percig folyt rólam a víz. Hülye vagyok, de ez engem boldoggá tesz. :)
Mindez még nem volt elég, végigszenvedtem 20 perc popsiformálást, aztán hasaztam és kidőltem. Most majd kicsattanok, megettem a makrélafilémet, tusolok, aztán holnap munka és persze edzőterem. Nem lesz 40 fok végre. Ma esett az eső délután és lehűlt a levegő 90 fokra. Két hét kánikula után ez nagy felüdülés.  

2012. augusztus 23., csütörtök

Egylábas guggolás: nem lehetek ilyen béna

Tegnap este jól kiszúrt velem a blogger: vissza akartam vonni egy sortörlést, erre kitörölte az egész bejegyzést és azon nyomban el is mentette. Elveszett a majdnem kész beszámolóm az automatikus mentésnek köszönhetően. Elég morcos voltam ettől. :(
Kedden végül nem tartottam teljes pihenőnapot, súlyzóztam bicepszre és vállra, mellé pedig hasaztam is. Tegnap pedig megvolt az első szabi utáni edzőtermes napom. Eddig evezőpaddal melegítettem, tegnap ugrókötelezéssel és biciklizéssel. Így utólag, nem volt jó ötlet: kicsi húzódást érzek a bal combomban hátul. Biztosan nem melegítettem be eléggé. Marad az ugrókötél-evezőpad párosítás. Nagyon szenvedtem edzés közben, a teremben 32 fok volt és a szokásosnál jobban megviselt, a végére megfájdult a fejem is. Kezd sok lenni a kánikulából.
Az edzéstervem még alakulgat, kicsit több is megy, mint ahogy először gondoltam. Viszont: ha egy gyakorlatnál az első sorozatot kisebb súllyal csinálom, majd a másodiknál emelek a nehézségen az jó? Vagy egy edzésen belül ugyanolyan súlyt használjak? Szemügyre vettem a súlyzókészletet, ami használok. A rúd 3,5 kiló, nem pedig 2, ahogy eddig gondoltam: tehát a jelenleg guggolást 13,5 kilóval csinálom. Már egy ideje foglalkoztat az is, hogy a tapasztaltabbak hogy számolják a guggoláshoz használt súlyt: saját testsúly+a súlyzó? Ha valaki 75 kilóval guggol, az nem mind a vállán van, ugye? (Mekkora amatőr vagyok! :D )
Fegyencedzés: a nyolcadik lépés könnyebb, mint a hetedik
Aztán, egylábas guggolás. Nem tudom, nem tudom, nem tudom megcsinálni. A fegyencedzést alaposan áttanulmányoztam és egyre biztosabb vagyok benne, hogy a hetes és a nyolcas lépést fel kell cserélni és a végrehajtás sem mindegy. Zuzana székes megoldása teljesen használható, mert egy szék sokkal praktikusabb és biztosabb támaszték, mint egy labda. Egyre alacsonyabb székkel gyakorolni sokkal kivitelezhetőbbnek tűnik, mint labdán egyensúlyozni. Borzasztóan idegesít, hogy nem tudok egy lábbal guggolni, ezért újra elkezdek tudatosan rákészülni. Csak a székes módszerrel. Az elmúlt évek milliónyi guggolása és kitörése után nem szeretnék az első lépéstől indulni. Nem vagyok én ennyire béna, csak nem elég erősek a lábaim. 
Ma Zuzana módszerével végül csináltam mindkét lábamra 5 sorozatot 8 ismétléssel. Jól ment, de az egyensúlyérzékem még nem az igazi. 


 Azt a hasazási módszert, amit az előző bejegyzésemben mutattam, nem sikerült végül kivitelezni. A teremben nem csúszik annyira a padló,mint kellene: sem a papírlap, sem a törölköző nem vált be. 
Holnap pedig újra edzőterem, talán ezúttal kicsit nagyobb eredménnyel és kevesebb fejfájással.

2012. augusztus 20., hétfő

Elért a fáradtság

Sikerült a szabim utolsó napjára teljesen kikészíteni magamat. Mára csak némi láb és fenékformálásra maradt energiám, elmaradt a tervezett felsőtest és az ugrókötelezés is. Nem is nagyon volt kedvem az edzéshez, csak azért csináltam meg, mert itthon legközelebb majd csak csütörtökön lesz alkalmam. Érzem, hogy kissé túlterheltem magam és szomjazza a testem a pihenést. Egyszóval nem erőltettem, hanem szépen félbehagytam az egészet.
Találtam a Youtube-on egy Zuzanához hasonló lányt, akinek elég szép alakja van és bár a gyakorlataival számomra újat nem tud mutatni, ezentúl figyelemmel kísérem majd a munkásságait. Az oldalát és a videóit itt találjátok.
Ami Zuzit illeti: az utolsó két ZWOW-ot kihagytam az egylábas guggolás miatt. Nem vagyok elég erős hozzá, türelmem nincs a Fegyencedzés lépéseit végigcsinálni. Marad a tudatos láberősítés a teremben. Ha elég izmos lesz a combom, menni fog.
Vacsorára megvolt a csirkesaláta (csirkemell, jégsaláta, paradicsom, uborka, hagyma ), sikerült degeszre ennem magam. Holnap valószínűleg kicsit nehéz lesz a napom, főleg a reggel. Még nem tudom tartok-e pihenőnapot, kellene. Olyat, mikor tényleg nem mozgok semmit.
Az biztos, hogy a videón látható bodyrock tv-s hasazási módszert szerdán letesztelem az edzőteremben.






2012. augusztus 19., vasárnap

Szabadság és utcai tapasztalatok

Több mint egy hete, augusztus 11-e óta szabadságon vagyok. Semmi különös nem történt a napokban, nem voltunk nyaralni, strandon sem jártunk végül, itthon pihentem végig. A reggeli 8-9 órás felkeléshez sikerült teljesen hozzászoknom, azt hiszem kedd reggel bajban leszek, ha csörög az ébresztő.:D
Az elmúlt egy hét rengeteg edzést jelentett számomra. Kipihenten, sok szabadidővel nagyon sokra lehet vinni. A mai nappal bezárólag több mint hat órát edzettem. Elég kirobbanó formában érzem magam, túl vagyok 4 intervallum és egy ugróköteles edzésen is. A karom most szépen formálódik, a nővérem is megjegyezte, hogy egész izmos vagyok. :) Az edzőterem a szabi miatt kimaradt: lett volna kulcsom, de edzőpajtás nem akadt sajnos, egyedül pedig kicsit unalmas lett volna. Összeállt egyébként az edzőtermi programom, erről majd beszámolok akkor, ha sikerült újra élesben végigcsinálni. Nagyon jót tesznek nekem a nagy súlyok, végre megtaláltam azt a nehézségi fokot, ami már izomlázat okoz. Csodás!:)

Ebben a pár napban jártam erre-arra és egészen meglepődök néha, hogy mennyire nem sportolnak a nők. Alapvetően jó adottságokkal rendelkező lányokon sem látok izmot. Az alapján amit láttam, két kategóriába sorolhatók: az egyik a 14-20 éves korosztály, a másik a náluk idősebbek. A tiniknek még jó alakjuk van, nem látszik rajtuk a sok szemét kaja (chips, kóla, energiaital stb.). Aztán úgy 20 felett kezdődnek a pocakok, nagyobb combok, narancsbőrhegyek. Az egyetlen lány, akin láttam a mozgást eredményeit, az a barátnőm volt. Nem azzal kellene kezdeni egy nőnek, hogy megpróbálja a testét formálni? Lányok, miért nem mozogtok? Azt hiszem, én időben elkezdtem. Azért nem látta rajtam senki a változást, mert NEM VOLT VÁLTOZÁS! Nem olyan nehéz nekiállni és végigcsinálni. Hol a kitartás? Olyan példa is van, aki ha megtalálta a hőn áhított férfit, egyszerűen hátradől és elhagyja magát. Nem ilyenkor kellene jobban odafigyelni? Csak normálisat és mértékkel kéne enni és mozogni! Ennyi. Csak hetente a tükör elé állni és ha elszabadul valami felfelé, akkor időben fékezni!
Most elég nagyképűnek tűnhetek, de ez az igazság. Körülnézek a rokonlélek bloggerinák között: tessék Róluk példát venni. Jól néznek ki, sportosak, életkortól függetlenül. Csupa olyan ember, akikre fel lehet nézni. Mert nem a sült galambot várják, hanem tesznek valamit a céljaikért!

2012. augusztus 3., péntek

Edzőterem 2. nap

Nem tervezek folyamatos beszámolót minden egyes edzőtermi ténykedésemről, de így az elején azt hiszem érdemes leírnom  mire jutottam a próbálkozásaimmal.
Ma egy 1,5 km-es evezéssel indítottam bemelegítésnek. Az evezés fura dolog, mert nem tűnik nehéznek, mégis rengeteg olyan technikai hiba létezik, amelyek miatt  érdemes odafigyelni a mozdulatokra. A gép 1-8-as erősségig állítható. Első nap 2-es erősségen eveztem, aztán ma beerősítettem négyesre. Mire lenyomtam az 1500 m-t, már rendesen éreztem a karomat és a hátamat. Kíváncsian várom, hogy lesz-e belőle izomláz. Itt egy nagyon jó oktatóvideó az evezőpad használatához:



A bemelegítés után súlyt ragadtam, guggoltam és kitöréseztem 8 kilóval, csináltam jó pár sétálós kitörést, majd a végén néhány sorozat lábnyújtást a terheléses gépen. A végére jól elfáradt a combom.:) Mindezek után még hasaztam kicsit, 2 kilós tömött labdával nehezítve. Összességében a mai edzésem jó volt, bár még mindig úgy érzem, hogy vannak bennem tartalékok.
A teremben heti 2-3 alkalommal szándékozom majd bemenni, a többi napon továbbra is itthon fogok edzeni. Intervallum edzések, réka torna, egyebek...
Ma este készítettünk pár fotót a jelenleg Noémiről. Az első június 24-én készült, a franciaországi nagy esti evések után. Azóta hat hét telt el és az eredmény ugyan még nem feltűnően, de látszik, Szebb a combom, simább a fenekem és vékonyabb vagyok. Egyszóval: POZITÍV változás! Úgy tűnik érdemes hetente 5 órát edzeni.
Kicsit jobban érzem most magam. Szerencsére egy idő után az ember megunja a saját nyavalygását és összeszedi magát. Most ez történik épp.
Holnap teljes felsőtest+has, vasárnap "fenékformálós-ZWOW28-as" nap következik.
Ezt a képet itt oldalt pedig azért mutatom meg, mert látszik, hogy a sport mennyit javít a hajlékonyságon. Régen nem tudtam volna ennyire lehajolni.

2012. augusztus 2., csütörtök

Önértékelési zavarok

Mindennapos harcot vívok saját magammal. Kezdem úgy érezni, hogy velem valami nagyon nem stimmel. Kóros önbizalomhiányban szenvedek, mert képtelen vagyok elfogadni, hogy én bármiben jó lehetek. Tegnap megnyílt a céges edzőterem: egy 50 perces edzéssel avattam fel. Eveztem, bicikliztem, tapostam. Az első alkalmat a felfedezésnek szántam: nem tudom még melyik gép a nekem megfelelő, így egyelőre tesztelem mindegyiket. Meglepő módon egy cseppnyi izomlázam sincs. Holnap emelek a nehézségen, bár a fő tervem, hogy csapok egy kellemes guggolásokból és kitörésekből álló edzést, kicsit komolyabb súllyal. A pontos súlyt még nem tudom, 10 kilóval a vállamon szeretnék guggolni.  Nagyon kezdő vagyok még ebben.
Visszatérve az iménti témára: készült pár kép a teremben, amikkel meglepő módon elégedett is lehetnék. Lehet a beállításnak, a fényképésznek vagy a fényeknek köszönhető, de egész normálisan nézek ki rajtuk. Mintha látszana, hogy sportolnék. Ezt sem tudom eldönteni. Kellene egy nagy levegőt venni és végre elfelejteni az túlzott önkritikát. Lehet, hogy csak a negatív dolgokat jegyzem meg? De mégis miért tűnik kevésnek a pozitívum? Tényleg ekkora baj van velem? Tudom, hogy nem csak a külsőségek számítanak, de én is csak egy olyan nő vagyok, aki szeretne tetszeni a párjának és szeretne elégedett lenni a tükörképével. És miközben tudom, hogy félretéve ezeket a dolgokat élvezni kellene egy kicsit a mozgást és magát az életet, akadnak olyan hetek, mikor eluralkodnak rajtam a negatív gondolatok. Ilyenkor a világ sötétnek és kilátástalannak tűnik. Nekem kellene kivilágosítani és boldoggá tenni. Ahelyett, hogy olyanokat bántok meg, akiket  legjobban szeretek.

2012. július 22., vasárnap

ZWOW: 25 vagy 26?

Rendben mennek a dolgaim mostanság. Kivételesen nem halok bele a rengeteg munkába, ebből kifolyólag rengeteg energiám van edzeni. Szükségem is van rá. Elhatároztam, hogy elbánok a narancsőrömmel a fenekem alatt, így most heti négyszer kemény földön fekvős-lábemelgetős edzéseim vannak. Ezek legalább fél óráig tartanak és 3 vagy 4 kilónyi lábsúllyal a bokámon történnek. Utána általában bodyrockozok, de ha már kihajtottam magamból mindent, akkor jöhet némi Réka féle comb is. Persze csak akkor ha az idegeim bírják. :) Rájöttem, hogy a változáshoz nekem kell az öt órányi edzés hetente, ezt próbálom most tartani: az elmúlt két hétben kipipáltam mindezt. Bodyrock alatt egyébként a saját magam által koreografált edzéseket vagy ZWOW-ot kell érteni, igaz utóbbit csak heti egyszer.
A ZWOW25 teljesen kikészített. Ígértem beszámolót róla, eddig nem került rá sor. Nekem borzasztóan nehéz volt, 24 perc alatt csináltam meg. Siralmas. Majdnem kétszer annyi, mint Zuzanáé. A rengeteg földre lefekvés-felkelés nagyon nehéz, ráadásul konkrét ismétlésszámot kellene végrehajtani, három körben egymás után. Kíváncsi lennék, másnak hogy sikerült, elképzelhető, hogy épp rossz napot fogtam ki.



Tegnap jöhetett a ZWOW26, amit extra nehéznek harangoztak be: nem izzasztott le jobban, mint más intervallum edzések, viszonylag könnyen ment. Így utólag belegondolva, nem pörögtem a maximumon, de azért az az egy helyben lépkedős guggolás vicces volt. :) Nagy hülyeség, hogy nincs pihenőidő a gyakorlatok között, egyik 30 másodperces blokk után jön a másik és képtelenség azonnal berendezkedni a köveztkező gyakorlatra. A pihenőidő véleményem szerint ezért van és enélkül kicsit lehetetlenné válik az egész. Legközelebb 30/10-es intervallumban csinálom.


Összefoglalva: én a kettő közül az elsőre szavaznék, extra zsírégető edzés. Utána fel sem tudtam állni.
Gőzerővel készülök már a céges edzőterem használatra: ma vásároltam egy sportcipőt erre a célra, múlt héten a Decathlonban járva pedig egy edzőpólót is beszereztem. Szerintem bő egy hét és használatba vehetem a gépeket. Annyira várom már!
Most pedig apró lelkiismeretfurdalás gyötör, mert vacsorára befaltam (akárcsak tegnap este) egy nagy tányér paradicsomos-mozzarellás tésztát. Majd ledolgozom! :)

2012. július 12., csütörtök

Könnyed 35 perc

Ki kellene használni ezt a friss időt valamilyen intenzívebb testmozgásra. Ehhez képest ma ritka könnyed edzést tartottam: volt némi bicepsz-tricepsz 4 kilóval, aztán 10 perc has, majd a végén pici jóga. Annyian dicsérik a jógát és én annyira kipróbálnám, de idővesztegetésnek érzem. Tudom, nem az, de akkor is. Ezzel a gyakorlattal próbálkoztam, fél percig tudom megtartani magam:


Egész egyenesnek éreztem magam közben, persze kívülről jobb lett volna látni. Kellemesen megmozgatta a hátamat, jólesett. Szomorúan vettem tudomásul, hogy szépen hozzászokott a karom a 4 kilós súlyzóhoz és megállt a fejlődésben. Marad a fitneszterem reménysugárnak. :)
Holnap valószínűleg kevesebb időm lesz. Az új ZWOW-ot fogom kipróbálni, ami a címe alapján fenékre jó, valójában azonban jó kis zsírégető edzésnek tűnik. Nézzétek, hogy dől ki Zuzana az első kör első gyakorlatától: alig tud nekiállni a következőnek. Pont ezt szeretem ezekben  a videókban: látszik, hogy izzad, küzd, FÁRAD!


Rendeltünk fehérjeport, ezúttal citrom-túró ízben. Kicsit fura szaga van, még meg kell szoknom. Egy hétig most nem ittam, mert nem volt. És hiába vettem tejsavó italport a Rossmannban (joghurtos-málnás), annyira édes, hogy nem tudom folyamatosan inni. A rengeteg szénhidrátról nem is beszélve, ami benne van. Kaptunk ajándékba mamut méretű zsírégető kapszulát, pontosan három darabot. "BODY ATTACK" néven próbálják eladni. Eszem ágában sincs bevenni. Maradok az intervallum edzéseknél. :)

2012. július 11., szerda

Érzem magamban az erőt...

Az új kiszemeltem :)
Végre van egy rendszere az edzéseimnek: ma megnéztem a határidőnaplómat, amibe mindent feljegyzek. Azt vettem észre, hogy egész változatos edzéseket válogatok össze. Visszaraktam a Rékát is: a fenék eddig is maradt, de a combra szánt blokkokat jó fél évig hanyagoltam. Most úgy érzem, berozsdásodott a térdem, ropog állandóan. Mióta elkezdtem a Rékát, javul. Szükségem van erre is. Meg intervallum edzésekre is. Az ugrókötelezést sem hagynám ki a sorból. Mindezek szépen sorban váltják egymást. Ez így most jó.
Annyira várom már a céges edzőtermet. Nemsokára megnyitjuk. Hétfőn megérkezett az utolsó gép: egy evezőpad. Kipróbáltam és borzasztóan tetszik. Szeretném már használni.:)
Amit még fontosnak tartok elmondani: erősnek érzem magam! Ha a tükörbe nézek, nem vagyok elégedett, de belül most nagy energiák tombolnak. Óriási motiváció. Érzem, hogy van értelme mozogni. Van értelme heti 5 órát edzeni. Egyszer talán majd a tükörrel is megbékélek. Csak egyszer végre venné észre valaki, hogy sportolok. Egyszer végre nem soványoznának le. Csak egyszer. Kevés pozitív visszajelzést kapok, talán itt a gond az önbizalmamat illetően. Nem akarok mindenkinek megfelelni, tévedés ne essék. Olvastam egy bejegyzést Angelocska blogján, amiben magamra ismertem. Magamra, az önbizalomhiányomra. Ezek a sorok azóta már törlésre kerültek, de erősen elgondolkodtattak. Nem biztos, hogy magunkban kell keresni a hibát, hogy miért nem tudjuk elfogadni magunkat. Igenis, hogy sokat számít a környezet, a visszajelzések. A negatív kritika olyan érzéseket ültet el bennünk, amelyek szépen lassan olyan krónikus elégedetlenséget teremtenek, amilyenben én is szenvedek.
Szeretnék egészségesen és nőiesen kinézni. Ezért edzek. Hogy valami hasonlót érjek el, mint ami a képen látszik. Hiszek benne, hogy sikerülni fog.

2012. július 9., hétfő

Durr a közepébe :)

Már két hete hazaértem Franciaországból és azóta teljes rohanás az életem.:) Próbálom utolérni magam és ez egy kicsit lassan megy. Az utunk meglehetősen hosszú és kalandos volt. Rengeteget utaztunk és sok szép helyen jártunk. Íme, néhány kép ízelítőül:

Fréjus-Francia riviéra :)







Augies-Mortes-egy megjegyezhetetlen nevű város

Nimes-Ezt találtuk város közepén

Annecy-nem lehet betelni vele
Háttérben a Mont-blanc
Szombat reggel indultunk, két napunk az utazással és némi kirándulással telt, aztán hétfőtől csütörtökig dolgoztunk. A városok, ahol jártunk: Fréjus , Augies-Mortes, Nimes, Anneyron, Annecy. Életemben először láttam a tengert, csodálatos volt. Ami a kajákat illeti: azt rendeltük ami épp az étlapon volt. A franciák viszonylag egészségesen étkeznek, csak az a sok tengeri herkentyűt nem tudtam megszokni. Se polipot, se tintahalat nem voltam hajlandó enni, ugyanígy elmaradt a csiga és a békacomb megkóstolása is. Meghagyom az ínyenceknek azt hiszem. Szinte egész héten halakat ettünk, azok egész finomak voltak és nem tudtunk vele melléfogni. Van ugyanis egy olyan furcsaságuk, hogy véresen eszik a húsokat. Alig van átsütve, folyik belőle minden ahogy kihozzák. A félig nyers bárányhús után maradtam a halaknál. Az egyik legfinomabb a lazacfilé volt, spenótlevéllel, de azt már hazafele ettük, Olaszországban:


Köretet nemigen adnak,csak zöldséget, meg esetleg főtt krumplit. Ezután mindenki azt gondolná, hogy milyen egészségesen kajálnak. A gond ott van, hogy reggelivel megeszik a kicsit sem diétás croissant hegyeket, amit vajjal és lekvárral kennek meg. Sonkát nemigen reggeliztünk, az édes helyett mi egész sajtkollekciót helyeztünk el reggelenként a tányérunkon. Nem rossz a konyhájuk, csak nekünk egy kicsit furcsa. Nem fűszereznek olyan erősen, mint mi. Az út hazafele reménytelenül hosszúnak tűnt, fél kómában töltöttem a hátsó ülésen.
Rögtön a hazaérkezésem utáni nap belecsaptam az edzés közepébe, azóta egészen mostanáig nem tartottam pihenőnapot. Kicsit kigömbölyödtem az út alatt, hisz nem mozogtam semmit. Ez hála az odafigyelésnek már kezd eltűnni. Teljesen belebonyolódtam az étkezésekbe, most már végképp nem tudom mit hogyan kellene csinálnom. Azzal tisztában vagyok, hogy miket kellene ennem, de borzasztó nehéz betartani. Az édességnek ellen tudok állni, de nem eszem elég fehérjét. A túrót is meg lehet unni, meg a csirkét is. Nem lehet ennyire egyoldalúan kajálni. Teljesen tanácstalan vagyok.
Készült rólam két hete egy fénykép bikiniben a hazaérkezésem után. Azóta teljesen padlón van az önbizalmam, pedig azóta már lényegesen javult a helyzet. Hamarosan megnyílik a céges fitneszterem, annyira kíváncsi vagyok mi ad majd nekem ez a jövőben. Remélem szép feszes izmokat. Pénteken és szombaton pihentem, aztán most megint edzek. Nincs konkrét edzéstervem, jöhet bármi, Réka, ZWOW, bodyrock, ugrókötél. Csak ütős legyen. Ebben a kánikulában nem egyszerű edzeni: minden egyes alkalommal kénytelen vagyok hajat mosni, mert patakokban folyik rólam a víz. De engem a meleg aztán nem fog megakadályozni! :D

2012. június 12., kedd

Visszaszámlálás

Még három nap és indulok Franciaországba. Próbálok a lehetőségekhez mérten edzeni még a héten, aztán szombattól egy teljes hét pihenő következik. Kint még csak gondolni sem lesz lehetőségem az edzésre, pont ezért sportcipőt nem is pakolok. Egy hét TELJES pihenő: pihennek az izmaim és a diétámat is hanyagolom kicsit. Itthon marad a fehérjeporom és talán attól eltekintve, hogy este nem eszek majd desszertet mindent meg fogok enni amit megkívánok. Talán nem is baj a fehérjeszünet sem, utoljára decemberben hagytam abba szintén az utazásból kifolyólag.

Annecy - Franciaország
Ha hazajöttem reményeim szerint kicsit könnyebb időszakom lesz, egészen őszig.  Elsőként be kell fejezni a céges edzőtermet: bordásfal rendelés, elliptikus tréner összeszerelés, takarítás vár majd rám mielőtt belevetem magam a használatába. :) Érdekes amúgy, hogy az elliptikus tréner engem valahogy nem vonz, sokkal inkább a súlyok és a terheléses gép, amit már alkalmam volt kipróbálni és borzasztóan tetszett. Visszaállok a heti négy Rubint Réka féle popsiformálásra is, mert nálam ez az egyetlen, ami kerek feneket eredményez. Kizárólag guggolással, kitöréssel nem lehet feneket formálni. Ez persze  saját véleményem, nálam ez vált be.
Aztán az is remélem, hogy lesz majd alkalmam gyakrabban blogot írni, mert nálam rosszabb blogger nincs a világon. :)
A képen az a tó látható, ahol körülbelül két napot fogunk eltölteni. Annecy gyönyörű város, bár a munka miatt kicsit keveset látunk majd belőle. Uh, kocsival szép kis utunk lesz. :)

2012. május 27., vasárnap

Ébresztő

Mindig nehéz ekkora szünet után megszólalni. Megint elkapott a mókuskerék és választanom kellett, hogy edzek vagy blogot írok. Próbáltam tartani a heti 5 órát, de miután becsúszott néhány szombati munkanap, lehetetlenné vált. Főleg az elmúlt három hét sikerült katasztrofálisra: heti 2 nap pihenő, felsőtest edzés nulla, normális étkezés nulla. A hasam jelenleg minden, csak nem szép. A legnagyobb baj az volt, hogy nem éreztem magam elég motiváltnak. Csinálom Zuzana edzéseit és a saját magam által tervezett intervallum edzéseket, de az ugrókötelem például április eleje óta pihent. Egészen tegnapig: eldöntöttem, hogy a következő három napban minden nap ezret ugrálok. Háromezer ugrás 3 nap alatt. Kettőn már túl vagyok: nagy meglepetésemre nem okoz problémát. Viszont feszül a hasam rendesen.:) Imádok ugrálni.
A futással a lábfájásom óta nem próbálkoztam és nem is tervezem. A hasam miatt futnék egyedül, azt meg jól formálja az ugrókötél is. Hetekbe telt míg rendbejött a sípcsontom, emiatt edzést többet nem szeretnék kihagyni. Pusztán egy átmeneti hóbort miatt pedig nem fogok futócipőt venni.
Újra figyelek a kajára is. Gondoltam kalóriaszámolgatásra, de nem vagyok hajlandó méregetni semmit. A hasam a mércém: a derekam jelzi, ha valamit rosszul csinálok. Nálam ez az alakformálás érdekesen folyik: néha fittebb vagyok, néha kevésbé. Nincs olyan, hogy fél évig ugyanúgy nézek ki. Néha feszesebb a combom, most éppen a puhább időszakát éli. Lesz ez még jobb is. Történt ugyanis egy nagyon pozitív dolog velem. Olyan ami meghatározza majd a későbbi edzéseimet.  
FITNESZTEREM lesz a cégnél!
Fantasztikus, nem? Januárban mondtam a főnökömnek, hogy vannak cégek, ahol van ilyen és a dolgozók ingyenesen használhatják. Legnagyobb meglepetésemre a válasz az volt, hogy : "Itt miért ne lehetne?" Áprilisig pihent a téma, aztán végül megkaptuk az engedélyt és belefoghattunk a megvalósításába. Egészen egyszerű lesz: lesz bicikli, elliptikus tréner, taposógép, terheléses gép, bordásfal, normális súlyzók stb.. A legjobb az egészben, hogy én mindebben részt vehettem. Úgy éreztem magam a Decathlonban, mint a gyerekek a játékboltban. :D Leginkább ezt a gépet szeretném igénybe venni:


Azt remélem, hogy a szokatlan terhelés hatására végre nagyobb változásokat tapasztalok majd magamon. Maga a helyiség komoly előkészületeket igényelt, fel kellett szedni például a régi PVC padlót. Ez egy 50 négyzetméteres helyiségben siralmasan lassan ment, ha valaki próbálkozott már hasonlóval, tudja milyen. Teszek majd fel képeket a munkálatokról. Körülbelül 2 hét múlva fog elkészülni. Utána még ki kell utaznom egy hétre Franciaországba, aztán nincs megállás. :)
A lényeg az, hogy felébredtem, jön egy keményebb edzős időszak. Csak az étkezésemet tudjam kontrollálni. Erről jut eszembe: hogy kell csinálni sült túrót?

2012. április 14., szombat

Edzés nélkül 3. nap

Az óriási kísértés ellenére folytattam ma a pihenőmet: semmit nem edzettem. Vicces dolog ez számomra: ott lóg az ugrókötelem a szekrényen és hiába van hétvége, hozzá sem nyúltam. Nincs bodyrock, nincs ugrálás és ezzel együtt elégedettség is tovaszállt. Akkor érzem jó magam a bőrömben, ha mozoghatok. Szeretek a maximális intenzitáson edzeni, szeretem ha szakad rólam a víz. Szeretem ha másnap érzem az edzés utóhatásait. Ez most nincs. Borzasztóan hiányzik. A lelkierőm most óriási, rosszkor jött a kényszerpihenő. Össze sem lehet hasonlítani ezt azzal az állapottal mikor nincs erőm hozzá. Szeretnék edzeni, de nem lehet. Teljesen ki kell pihennem ezt a sípcsontfájdalmat. A futással egy kicsit felhagyok most. Intervallum edzésekkel szeretném "újraindítani" magamat, aztán jöhet az ugrókötél. Csak szépen sorjában.
Ma este pizzát sütöttünk. Mondanom sem kell, pukkadásig teleettem magamat. :)
Holnap lesz valamilyen Réka-féle fenékformálás, felsőtesttel és hassal kiegészítve. Ezekhez nem kell láb. Kedd körül visszatérek Zuzana valamelyik ZWOW videójához. Itt az új. Szimpatikus, egyedül a végén a fekvőtámasz nem tetszik, ahelyett keresek valami mást azt hiszem. Egyvalami feltűnő ebben a videóban: a lába! Szép izmos. Azt hiszem az enyémből lehetne hasonlót formálni. Mostantól ezek a képkockák fognak erre motiválni.


2012. április 13., péntek

Lábgondok

Ha tegnap született volna ez a bejegyzés, valószínűleg tele lett volna saját magamat szidó gondolatokkal. Olyan mérges voltam. Sikerült összeennem mindent. Volt csoki, kakaós palacsinta egyebek. Fantasztikus: képes lennék elrontani az eddigi eredményeimet. Kedden vettem fincsi teljes kiőrlésű kenyeret, hogy zsemle még véletlenül se kerüljön az étrendembe. Erre teleeszem magam mindenféle hülyeséggel.
A méreg másik oka az volt, hogy kényszerpihenőt kell tartanom a lábam miatt. Még mindig a múltkori futás az oka: azóta fáj a sípcsontom. Kipihenni persze nem sikerült, mert nem bírtam magammal: a folyamatos ugrókötelezés és a sok intervallum-combedzés végleg betett. Három napot kihagytam most. Felsőtestre és hasra tudtam edzeni, de a lábam muszáj volt békén hagyni. Annyira fájt, hogy a guggolás és a lépcsőn lefele közlekedés is gondot okozott. Ma van az első nap, hogy végre nem érzem. Nem tudom holnap merjek-e ráedzeni. Azt olvastam és mondták is, hogy ez tipikus futóprobléma. Beleugrottam a közepébe, aztán azóta se voltam kint. Ha rendbe jön elkezdem újra a futást, de többet nem futok betonon. Marad a tó körül futkosás, kizárólag földúton.
Nagyon pozitív változásokat észlelek a hátamon, a vállamon és a kezeimen. Felsőtestet sokkal könnyebb edzeni, mint az alsó tájékot. Persze lehet, hogy az eddigi edzetlenségem az oka a nagy fejlődésnek.
Annyira kíváncsi vagyok mire jutok idén nyárra. A narancsbőrt sikerült visszaszorítanom. Rájöttem, hogy egy bizonyos testsúly felett nem lehet eltüntetni. Mert mi a narancsbőr? Felesleges zsír, amit edzéssel és némi diétával minimálisra lehet csökkenteni. Írtam már erről az egyik bejegyzésemben, aki nem hisz nekem, olvassa el bátran és ne fojtsa el a véleményét. :)

2012. április 9., hétfő

Három hónap eredménye

Nehéz felülkerekednem most a kóros önbizalomhiányomon. Két napja sikerült mindenkit kiakasztanom ezzel, szóval tegnap muszáj volt vennem egy nagy levegőt és szögre akasztanom a hülye hangulatomat. Azóta kicsit jobban érzem magam. A húsvéti nagy zabálások nálam most kimaradtak, nem ettem többet, mint egyébként szoktam. Néhány szelet süti lecsúszott ugyan, de azt hiszem ennyi belefér. Hajlamos vagyok itthon kevesebbet enni, mint munka közben. Ott a szünetekben mindig eszek, nem beszélve a koránkelésről. Reggel hatkor megeszem a reggelimet és estig gond nélkül összehozok 5 kisebb étkezést. Itthon meg elfoglalom magam mindenfélével és egyszerűen elfelejtek enni. Mindegy, holnaptól ez a probléma nem probléma többé, mivel vége a szabadságnak.:)
A héten 5 intervallum edzést csináltam, szinte minden nap. A combomra ennél jobbat jelenleg nem tudok. Annyira hatásosak a gyakorlatok, szépen formásodik a lábam. Eddig 30/10-es intervallumokban edzettem, most ezt megváltoztattam 50/10 re, így még egyszerűbbé váltak az edzéseim. Nem szeretem túlbonyolítani. Kiválasztok négy gyakorlatot és csinálok mindegyikből három kört. Egy példa:

  1. gyakorlat: Hegymászó
  2. gyakorlat: Ugrálós kitörés/ jobb láb 
  3. gyakorlat: Ugrálós kitörés/ bal láb
  4. gyakorlat: Guggolás terpeszben 
Egymás után mennek a gyakorlatok, nem egyféléből csinálom meg azonnal a három kört. Imádom ezt az edzéstípust: 12 perces, nagyon intenzív és a végén garantált, hogy patakokban folyik rólam a víz. Általában egy ugrálós gyakorlat van (pl. hegymászó, helyben futás magas térdemeléssel, négyütemű fekvőtámasz), a maradék három kicsit lassabb.
Érdekességképpen: csináltam egy kis statisztikát az edzésnaplóm alapján. December 26-án kezdtem el újra komolyan edzeni: 86 edzés (összesen 62 órányi!) áll a hátam mögött! Mindez három hónap alatt. Decemberben fél évet adtam magamnak, hogy visszanyerjem a tavalyi formám, most járok a felénél. Ezúttal én szereplek a bejegyzéshez csatolt motivációs képen. Nem vagyok tökéletes, nem vagyok modellalkat, de most úgy érzem kihozom magamból végre a maximumot. Kockákat a hasamon nem láttok, de ez a mostani állapot nekem egész megfelelő. :)

2012. április 4., szerda

Heti 5 óra

Az edzéseimet illetően sikerült a teljesen  saját lábamra állnom. Rubint Réka programjai már csak akkor kerülnek le a polcról, ha nincs kedvem számolni, más napokon teljesen az általam kitalált edzésekre támaszkodom. Ez az egyik legnagyobb dolog, amit elértem az évek folyamán. Teljesen kezdőből kevésbé kezdő lettem. Annyira még nem vagyok ügyes, de jó úton haladok. Combra van egy szuper intervallum edzésem, lehet fel kellene venni videóra és megosztani másokkal is. Semmi ördöngösség, bárki meg tudja csinálni, csak egy ugrókötél kell hozzá.

Hétfőn pihenőnapot terveztem, főleg a lábaim igényelték a (számomra) sok futás után. Öt napot végigedzettem úgy, hogy 40 percnél egyik nap se tornáztam kevesebbet. Így sikerült több, mint 5 órát összehoznom egy hét alatt, ami új rekord, mert amióta újrakezdtem, még nem sikerült 4 óránál többet edzenem. Aztán a pihenőre visszatérve: nem lett igazi pihenő, nem bírtam ki. Csaptam egy 15 perces felsőtest edzést a 4 kilós kézi súlyzómmal. A karom nem volt fáradt, azt lehetett terhelni.
Szükségét érzem egy sportcipőcserének. Látszólag nincs semmi baja, de futás közben érzem már, hogy nem a régi. Kicsit elvékonyodott a talpa és érzem az "ütéseket" a bokámon, ahogy futok. Ezt még leírni is rossz, szóval a héten elmegyek és vásárolok egyet. Az eddigit meghagyom benti edzésnek, arra megfelelő. Mindenképpen feketét szeretnék, tavaly is azt akartam és nem tudom hogy lett belőle fehér.
Ma pedig ki kellett volna menni futni. Persze nem lett belőle semmi, pénteken újra megpróbálkozom a dologgal. Büntetésből jó kis ugrálós bodyrock edzést csaptam. Nem ért fel egy futással, de a végén egészen kimelegedtem. Egyre jobban bírom ezeket a 12 perceket, lassan hátba veregethetem magam az egyre jobb állóképességem miatt. Úgy vettem észre, hogy a futás nagyon fogyaszt, főleg csípőről és hasról. A hasam már a csodálatos fele közelít! :) Rá se ismerek. Már csak a kajára kellene nagyon odafigyelni végre! Sajna azon múlik minden. Helyes étkezés nélkül ha megfeszülök se érem el azt az alakot, amit szeretnék.
Teljesen véletlenül Veroca blogján rátaláltam egy szavazásra, ahol életmód blogokat versenyeztetnek egymással. Nekem fogalmam sem volt róla, hogy Angéla engem is benevezett.  Kicsit muris, hogy az enyém meg Verocáé külön van, de hát így is bőven lehet nyomkodni a szavazatokat. Ha valaki úgy érzi, hogy a blogom megér ennyit , ide kattintva eléri az oldalt, ahol az oldalsávban leadhatja a voksát.

2012. március 31., szombat

Futó kaland

Ma szó szerint szembeszélben küzdöttem a célomért. Annyira fújt, alig bírtam futni. Mindenképp ki akartam menni, mert ha mindjárt a másodikat kihagyom, szégyenben maradok. A táv ugyanaz a 2 km volt, mint legutóbb, ezt sikerült is teljesíteni. Hozzátenném: nagyon nehéz volt. A szembeszél nem segített előre, meg egyébként sem álltam a helyzet magaslatán ma. A ruházatom majdnem tökéletes volt, csak a pólóval akadt némi bajom: folyton felcsúszkált a derekamon. Nem árt valami hosszabbat felvenni legközelebb. A vége kalandosra sikerült: kb. 5 vaddisznó vett rá minket a minél gyorsabb távozásra. Erdőszélén futok, egy bicikliúton. Nem tudom ezek az állatkák mit kerestek ilyen közel az erdő széléhez. A nagy ment elől, aztán a kismalacok. :) Így utólag vicces, de akkor kicsit megijedtem tőlük.
Futás után nagyon le voltam merülve és a zabpelyhes fehérjeturmix sem hatott túl gyorsan. Végül másfél óra alatt rávettem magam még egy rövid hát meg váll edzésre. Holnap ugrókötelezni fogok, azt hiszem heti 2-3 futás nekem elég lesz egyelőre.
Más téma: narancsbőr. Hát még korántsem vagyok megelégedve magammal. Két célom volt eddig: magamhoz képest egy szép, lapos has elérése, illetve lábizmosítás. Mindkettővel szépen haladok, de így a fenekemet kicsit elhanyagoltam. Elindítom újra a guggolásokat, jöhetnek a gumiszalagos lábemelgetések. Kell némi izom oda is, aztán megoldódik a probléma. Ha ez sikerül, mellette a lábam izmosodik, a hasam lapos lesz akkor már elégedett lehetek. A felsőtestem már most is rendben van, az a heti 2-3x20 perc bőven elég rá. Sosem volt még ilyen izmos a karom.
Ma elég "utálom magam" hangulatban vagyok. Ilyenkor senki sem tudja megmagyarázni, hogy látszik rajtam az edzés. Az önbizalmam ma konkrétan nullán van. Igyekszem átlendülni ezen minél előbb.

2012. március 30., péntek

Fegyencedzés: kételyek

Egy ideje abbahagytam a fegyencedzés szerinti combedzést. A könyv liftkábel erősségű combokat ígér és a végső cél az egylábas guggolás, de akkora a szakadék a hatodik és a hetedik lépés között, hogy képtelen vagyok áthidalni. Nem az elejéről kezdtem, igaz, de nem ez a probléma azt hiszem. Úgy vált át hirtelen a kétlábas guggolásról egylábasra, hogy azt képtelenség megcsinálni. Eljuthatott már valaki ezzel a módszerrel az egylábas guggolásig? Nem hiszek abban, hogy számomra ez az ideális megoldás. A Zuzana féle lábedzések (mint például a tegnapi rugózós kitörés) sokkal nagyobb izomlázat hagynak a hátuk mögött, mint bármelyik lépés ebből a könyvből. A legnagyobb gond talán az, hogy ezt az egészet nem nőknek találták ki.
Jelenleg úgy vagyok vele, hogy nem akarok tudatosan erre edzeni. Egyre keményebb gyakorlatokat illesztek be combra a napi tornáimba, előbb utóbb majdcsak meghozzák az eredményt. Az elsődleges cél az izomépítés lenne, mert anélkül nem tudom feltolni magam és remélem, hogy az ízületeim is kellőképpen megerősödnek majd.
Ma súllyal fogok guggolni az edzésem végén, holnap pedig futás lesz terítéken. A táv ugyanaz lesz egyelőre, nem akarok erőltetni az elején semmit. Az eredmények jönni fognak maguktól. Ha már kellőképpen ügyes leszek, szeretnék sprint-séta-sprint-séta típusú futkozást is. A hirtelen megállás szintén edzi a lábaimat majd. De ott még nem vagyok.

2012. március 29., csütörtök

Higgy magadban!

Mai célom egy 24 perces intervallum edzés volt. Zuzana egyik régi programja ihletett meg. Kicsit átalakítottam, mert a szabadban terveztem az elvégzését és oda súlyt kicipelni nem állt szándékomban. Délelőtt senki nem volt a csónakázótón, ott edzettem a madarak és fák között. Jó idő, napsütés, madárcsicsergés vett körül.
Magát az edzést 3 gyakorlatra terveztem meg, de négynek számít, mert az egyiket mindkét lábra el kell végezni:

  1. Ugrókötelezés páros lábbal (eredetileg nem ez volt a terv, de jobban esett így ugrálni)
  2. Kitörés rugózva, mindkét lábra
  3. Teljes guggolás (instrukciók itt)
Az órát 36 körre állítottam be, ami 10/30-as intervallummal pont 24 percnek felel meg. Ez volt az eddigi leghosszabb ilyen típusú edzésem. Tapasztalatok? Az elején könnyen belevág az ember, aztán úgy a fele körül jön a mélypont, ami egyet jelent az ismétlések csökkenésével. A 40 kitörésből szép lassan 20 lesz. Aki ezen nem tud átlendülni, az biztosan befejezi az edzést. Ezért mentem volna ki? Nem. Összeszedtem minden erőmet és folytattam. Hittem, hogy meg tudom csinálni és az utolsó köröknél újra felment az ugrások és guggolások száma. Megcsináltam. A végeredmény 473 ugrálás, 411 kitörés (jobb láb -203, bal láb 208) és 64 teljes guggolás lett. A combomnak nagyon odatett, nem győztem utána nyújtani. Hazaérve megkoronáztam egy 20 perces felsőtest edzéssel és némi hasazással.
Lett belőle "harci sérülés" is. Pár hete vettem a Tescoban egy műanyag ugrókötelet. Nem digitális, semmi extra, de nagyon gyors. Lehet bele súlyt is tenni, majd ha egyszer a Decathlon fele járok beszerzek valami ilyesmit. A lényeg, hogy elfelejtették ráírni a csomagolására, hogy "beépített személyi edzőt tartalmaz". Nem ajánlatos elakadni vele, mert ahogy nekiverődik a karomnak, fenekemnek, jó nagyot üt. Olyan, mint egy kis ostor! :D Minden hiba fájdalommal jár. Három piros csík van most emiatt a felkaromon, szerencsére többször nem akadtam el.
A mai nap jó volt. Újra be kellett látnom, hogy a sport megtanít küzdeni. Nem csak edzés közben, az élet minden területén!

2012. március 28., szerda

Futás utáni tapasztalatok

Lehet-e egy kiadós futás után hosszan edzeni? Azt hiszem, nem. Beleadtam mindent és a konkrét mai edzésemre nem sok energia maradt.
Nálam ez a futás dolog még nagyon gyerekcipőben jár: 13 és fél perc, körülbelül 2 km. Nagyon kevés, tudom, de ez volt az első igazi futóleckém! Kijött velem a barátom, biciklivel tekert mellettem és biztatott, így egy kicsit könnyebb volt. Szerinte elég lendületesen, jó tempóban szaladok. Ez számomra jó hír, mert tornaórán mindig én voltam az utolsó. Néhány dolog, amire legközelebb jobban oda kell figyelnem:

  • Helyes légzés 
  • Kényelmesebb ruházat (a pólóm varrásai dörzsölték a bőrömet)
  • Arra a napokra, mikor futok, nem tervezek egyéb edzést
Visszatérve a tornaórákra: hogy lehet, hogy én mindig utolsó voltam mindenben? (A termetem miatt a tornasorban is, hehe :D ) Az egész testnevelés-oktatás egy baromság. Csak a teljesítmény számít: mekkorát ugrasz, milyen magasra, milyen messzire dobod el a tömött labdát. Hol marad a mozgás élvezete? Az ilyenekben sosem tudtam kimagasló eredményeket elérni. Mégis, az akkori elsők közül, vajon ki sportol valamit? Már egészen gyerekkorban elültetik az emberekben az utálatot a torna iránt. A folytonos kudarcok azt az érzést keltik, hogy ez teljesen felesleges dolog. Virgonc, futkosó gyerekekből miért lesznek lusta, elhízott felnőttek? Egyre inkább kezdem úgy hinni, a probléma gyökerét itt kereshetjük. Azért nem tornáztam, mert úgy éreztem, nem erre születtem!
Csak biztatni tudok mindenkit: mások vagyunk, mindenkinek meg kell találnia a hozzá illő sportot. Nálam középiskolában indított el valamit az akkori tornatanárom: nem csináltunk semmi hülyeséget, a tornaórák csapatjátékokról szóltak: kosaraztunk, teremhokiztunk (azóta se játszottam ilyet, pedig a legjobb játék!), futottunk. Nem volt semmilyen kötelező program, hülye gyakorlatsor. Nem ugrottunk szekrényt, mégis azon kaptuk magunkat, hogy teli szájjal vigyorogva léptünk ki a tornaterem ajtaján. Nálam valahol itt kezdődött. Aztán jött a vágy, hogy kicsit hízzak, formásodjak és a kettőből kialakult a mai Noémi. Az aki tornaórán utolsó volt, manapság pedig ezret ugrál az ugrókötéllel.

Minden jog fenntartva © Formabontás A weboldalt készítette: Bárány István, 2012