Önértékelési zavarok

Mindennapos harcot vívok saját magammal. Kezdem úgy érezni, hogy velem valami nagyon nem stimmel. Kóros önbizalomhiányban szenvedek, mert képtelen vagyok elfogadni, hogy én bármiben jó lehetek. Tegnap megnyílt a céges edzőterem: egy 50 perces edzéssel avattam fel. Eveztem, bicikliztem, tapostam. Az első alkalmat a felfedezésnek szántam: nem tudom még melyik gép a nekem megfelelő, így egyelőre tesztelem mindegyiket. Meglepő módon egy cseppnyi izomlázam sincs. Holnap emelek a nehézségen, bár a fő tervem, hogy csapok egy kellemes guggolásokból és kitörésekből álló edzést, kicsit komolyabb súllyal. A pontos súlyt még nem tudom, 10 kilóval a vállamon szeretnék guggolni.  Nagyon kezdő vagyok még ebben.

Visszatérve az iménti témára: készült pár kép a teremben, amikkel meglepő módon elégedett is lehetnék. Lehet a beállításnak, a fényképésznek vagy a fényeknek köszönhető, de egész normálisan nézek ki rajtuk. Mintha látszana, hogy sportolnék. Ezt sem tudom eldönteni. Kellene egy nagy levegőt venni és végre elfelejteni az túlzott önkritikát. Lehet, hogy csak a negatív dolgokat jegyzem meg? De mégis miért tűnik kevésnek a pozitívum? Tényleg ekkora baj van velem? Tudom, hogy nem csak a külsőségek számítanak, de én is csak egy olyan nő vagyok, aki szeretne tetszeni a párjának és szeretne elégedett lenni a tükörképével. És miközben tudom, hogy félretéve ezeket a dolgokat élvezni kellene egy kicsit a mozgást és magát az életet, akadnak olyan hetek, mikor eluralkodnak rajtam a negatív gondolatok. Ilyenkor a világ sötétnek és kilátástalannak tűnik. Nekem kellene kivilágosítani és boldoggá tenni. Ahelyett, hogy olyanokat bántok meg, akiket  legjobban szeretek.