Miért jó ugrókötelezni? - Bármilyen sporthoz hasznos lehet kiegészítésképpen vagy csak úgy, napi mozgásnak.
Gymboss timer - Ugrókötelezéshez és bodyrock edzéshez is rendkívül praktikusnak bizonyult
Pár szó a kitartásról - Saját magamért sportolok.
Tavaszillat - Imádom, mikor kisüti a szemem a nap ugrókötelezés közben.

2012. július 12., csütörtök

Könnyed 35 perc

Ki kellene használni ezt a friss időt valamilyen intenzívebb testmozgásra. Ehhez képest ma ritka könnyed edzést tartottam: volt némi bicepsz-tricepsz 4 kilóval, aztán 10 perc has, majd a végén pici jóga. Annyian dicsérik a jógát és én annyira kipróbálnám, de idővesztegetésnek érzem. Tudom, nem az, de akkor is. Ezzel a gyakorlattal próbálkoztam, fél percig tudom megtartani magam:


Egész egyenesnek éreztem magam közben, persze kívülről jobb lett volna látni. Kellemesen megmozgatta a hátamat, jólesett. Szomorúan vettem tudomásul, hogy szépen hozzászokott a karom a 4 kilós súlyzóhoz és megállt a fejlődésben. Marad a fitneszterem reménysugárnak. :)
Holnap valószínűleg kevesebb időm lesz. Az új ZWOW-ot fogom kipróbálni, ami a címe alapján fenékre jó, valójában azonban jó kis zsírégető edzésnek tűnik. Nézzétek, hogy dől ki Zuzana az első kör első gyakorlatától: alig tud nekiállni a következőnek. Pont ezt szeretem ezekben  a videókban: látszik, hogy izzad, küzd, FÁRAD!


Rendeltünk fehérjeport, ezúttal citrom-túró ízben. Kicsit fura szaga van, még meg kell szoknom. Egy hétig most nem ittam, mert nem volt. És hiába vettem tejsavó italport a Rossmannban (joghurtos-málnás), annyira édes, hogy nem tudom folyamatosan inni. A rengeteg szénhidrátról nem is beszélve, ami benne van. Kaptunk ajándékba mamut méretű zsírégető kapszulát, pontosan három darabot. "BODY ATTACK" néven próbálják eladni. Eszem ágában sincs bevenni. Maradok az intervallum edzéseknél. :)

2011. június 22., szerda

Izzasztó 17 perc

Megvolt a 2x200 kitöréses gyakorlat.17 perc, vizes haj, vörös fej, ma reggelre izomláz a fenekemben. Nagyon kemény volt. Annyit könnyítettem az egészen, hogy ötvenesével lábat váltottam, de így is maximálisan elfáradtam. Utána dupla adag fehérjeturmix következett, hogy erőre kapjak.:D
Ha már itt tartunk, fehérjepor: két hónapja iszogatom. Nem mondom, hogy sokkal izmosabb lennék, de  kicsit definiáltabb lettem. Ezt akkor venni észre leginkább, ha betartom a diétát és nem eszek semmit a tiltólistáról. Elsősorban a combomon veszem ezt észre, meg néha a hasamon.
A következő szimpatikus videót Vivi ajánlotta. Eredetileg 9 gyakorlat és 600 ismétlés, én módosítani fogom. Kiveszem a fekvőtámaszt, mindenből csinálok harmincat, így kijön 360-ra.:) Szeretem az ilyen edzéseket, mert kicsit sem unalmasak és folyton izomlázam van tőlük. Persze igyekszem minél változatosabban összeválogatni.:)

2011. május 7., szombat

Ugrálni szeretnék

Gyógyulgat a bokám(már szinte nem is fáj) és erős késztetést érzek, hogy kimenjek ugrókötelezni, pedig még nem kellene. Ezzel kapcsolatban merült fel ma, hogy ha többen is ugróköteleznénk, megoszthatnánk az eredményeket, aztán minden héten kihirdetnénk a győztes nevét.:) Ez lehetne kihívás, adott ugrásszámmal , de lehet akár szimpla összehasonlítás is. Ha valaki kedvet érez erre, itt lehet jelentkezni.:)
Ma hasra és a karomra tartottam edzést, holnap viszont valami másfél órás átmozgatás jó lenne, felsőtest nélkül, abból erre a hétre elég volt már. You Tube-on keresgéltem, találtam is két videót, az elsővel holnap szeretnék megküzdeni, a másodikkal pedig kedden.(mivel nem lesz franciaóra, juhéé..:D )



Vasárnapi kihívás :)



Keddi edzés franciaóra helyett

Ma megrendeltük a fehérjeport, jövő hét közepén szerintem meg is érkezik. Csokis ízesítésű, így nem kell majd bajlódnom azzal, hogy ihatóvá tegyem. Magában nem túl finom, és elég nehezen oldódik fel, szóval kíváncsian várom ez milyen lesz.

2011. április 30., szombat

Zsúfolt hét és túra-tervek

 Ilyen összevissza hetem már régen volt. Kedden franciaóra miatt nem edzettem (sosem lesz vége...:S), szerdára meg úgy fájt a torkom, hogy nyelni is alig tudtam. Sikerült összeszedni valami bacit, pedig nemrég voltam beteg, ha jól emlékszem február végén. Végigdolgoztam a napot, aztán alig tudtam magamat hazavonszolni, le kellett feküdnöm pihenni picit. Csütörtök úgy elment, észre sem vettem, tegnap pedig ballagáson voltam. Tesóm ballagott, így aztán tele volt a lakás mindenféle finom süteménnyel...Na ezt bírja ki valaki evés nélkül...Két szelet sütit eltüntettem, bevallom, de semmi többet. Előtte azért sikerült edzeni, pont 1 órát, ami fenék-láb és hasformálásról szólt, 25-25-10 perc, így állt össze az egy óra. Ennek a jótékony hatásait ma már éreztem a lábamban.:)
Egész héten esett az eső, ugrókötelezni nem is tudtam, pedig meg kellene dönteni a rekordomat. Ma végre két zápor között kijutottunk a levegőre. Négy perc alatt az én eredményem 271, Isvánom pedig  250-et ugrált. Jó lesz igyekezni, mert utolér.:D Voltunk Lidlben, mert láttam ugrókötelet az újságjukban, de nem tűnt valami strapabírónak, ennél lesz még jobb is.
 A fehérjeporom lassan elfogy és még gondolkodom azon, hogy maradok-e a Rossmannosnál, vagy rendelünk valahonnan. Nincs bajom a jelenlegivel, de nagyobb mennyiségben talán jobban megéri. Lassan egy hónapja iszom már és tartom a szokásosnál szigorúbb étrendet, a hasam változott, kisebb, mint volt és mintha izmosabb lenne. Lehet, hogy tényleg megéri?
 Jövő hétvégén,ha jó idő lesz, elmegyünk túrázni Kőszegre. Tavaly voltunk már egyszer, felmásztunk a hegy legtetejére és nagyon-nagyon jó volt. Jövő héten ennek lázában fogok égni.:) Néhány kép a tavalyi túráról:

Kissé meredek volt, de én persze elől mentem :)

Túloldalon Ausztria

Ennyire elfáradtunk a végére :P

2011. április 16., szombat

Heti helyzetjelentés

 Hol is kezdjem...A napokban semmi sem úgy alakult az edzések számát illetően, ahogy azt terveztem. Hétfőn, kedden és csütörtökön tíz óráztam, szerdán végre eljutottam fodrászhoz, ma pedig hiába van szombat, be kellett mennem egy fél napra dolgozni. Remélem a jövő hét már könnyebb lesz, mert ezt a tempót nem lehet sokáig csinálni. Szeretem a munkámat, de nem fizetnek meg annyira, hogy ott töltsem az egész életemet. 
 Háromszor voltam kint ugrókötelezni, ebből az egyik 400(!) ugrálás volt, a másik 2 csak 250. Az utolsó két alkalommal már mértem az időmet, 250 ugrás 4 perc alatt van meg. Nekem ez jónak számít, de még van mit csiszolni a technikán, ha pedig ezt pihenő nélkül tudnám teljesíteni, az még jobb lenne.
 Tíz napja szedem a fehérjeport és ezalatt két pozítív dolgot tapasztaltam. Az egyik, hogy annak ellenére, hogy nem tudtam mozogni semmit, nem lett löttyedtebb semmim..:D A másik pozitívum pedig, hogy több az energiám. A rengeteg meló ellenére este még volt erőm ugrálni, mosolyogni...:) Elfogyott az a fehérjepor, amit a munkatársam ajándékozott nekem, így hát vettem a Rossmannban. Tudom, nem ott kell az ilyet beszerezni, de úgy gondoltam tesztelésnek jó ez is.


A vásárlás elég viccesre sikeredett, mert persze a legmagasabb és legszűkebb polcon volt, ahonnan én nem tudtam lehalászni (nem vagyok egy égimeszelő..:D). Jött a biztonsági őr, hogy segítsen, de miután neki sem sikerült, lepakolta a fél polcot és így le tudta venni.
  Tegnap edzettem húsz percet, elég kevés, de ennyire volt erőm. Új gyakorlat kipróbálásához volt leginkább kedvem, ezért hát bodyrocker gyakorlatot választottam:


Le kell feküdni a földre, lábat felrakni egy székre, csipő megemel, ez egyik lábat pedig a magasba kell nyújtani. 6x12-t csináltam meg mindkét oldalra. Én a combom hátsó részét éreztem a legjobban. Csináltam még némi hasat (lebegőülést) aztán el is ment az idő.
 Mára teljes testet átmozgató edzést tervezek, alig várom.:)

2011. április 9., szombat

Fehérjepor próba

  Hála Istennek a munkának vége erre a hétre, mert annyit dolgoztam, amennyit nem egészséges..:D Két edzés, 10 perc ugrókötél és ma fél óra felsőtest + has. . Nem vagyok büszke magamra, ezért a jövő hetet jóval mozgalmasabbra tervezem. Ami újdonság viszont, hogy fehérjeport iszogattam torna után. Munkatársamtól kaptam egy kisebb adagot ajándékba, ez pár edzésre elegendő lesz. Régóta szeretném már kipróbálni, amit várok tőle: szebb bőr, észrevehetőbb eredmények és több energia. Nem akarok átesni a ló túloldalára, de jó lenne ha egy kicsit jobban meglátszana a mozgás rajtam. Nem tudok olyan étrendet összeállítani, ami lehetővé teszi mindezt. Rossmann-ban kívánom majd beszerezni a továbbiakban, ha észlelek magamon változást.
A másik pozitív dolog, ami a héten történt, hogy Bodyrock Tv-n végre "magukhoz tértek" és elkezdtek új gyakorlatokat kitalálni. Az utóbbi időben nem volt túl aktív az az oldal és örülök, hogy ennek véget vettek. Az egyik legutóbbi videójuk különösen tetszik, mert elég kemény gyakorlatokat találni benne lábra. És valami hasonlót tervezek én is:



A harmadik dolog pedig, amit pedig még megemlítenék. A legutóbbi bejegyzésből, illetve a hozzászólásokból azt szűrtem le, hogy a narancsbőr bizony a legtöbb tornázós rokonlelket érinti. Arra gondoltam kellene feltöltenem gyakorlatokat képek formájában. Olyanokat, amiket én sikeresen alkalmazok a kis gödröcskék ellen. Nem tudom még hogy fogom mindezt megvalósítani, de ha jutok valamire azt észre fogjátok venni. A lényeg a rendszeresség, a megfelelő gyakorlatok a megfelelő eszközökkel és az egészséges, csokimentes életmód. Most pedig indulok ugrókötelezni. Függő lettem :D

Minden jog fenntartva © Formabontás A weboldalt készítette: Bárány István, 2012