Miért jó ugrókötelezni? - Bármilyen sporthoz hasznos lehet kiegészítésképpen vagy csak úgy, napi mozgásnak.
Gymboss timer - Ugrókötelezéshez és bodyrock edzéshez is rendkívül praktikusnak bizonyult
Pár szó a kitartásról - Saját magamért sportolok.
Tavaszillat - Imádom, mikor kisüti a szemem a nap ugrókötelezés közben.

2012. március 28., szerda

Futás utáni tapasztalatok

Lehet-e egy kiadós futás után hosszan edzeni? Azt hiszem, nem. Beleadtam mindent és a konkrét mai edzésemre nem sok energia maradt.
Nálam ez a futás dolog még nagyon gyerekcipőben jár: 13 és fél perc, körülbelül 2 km. Nagyon kevés, tudom, de ez volt az első igazi futóleckém! Kijött velem a barátom, biciklivel tekert mellettem és biztatott, így egy kicsit könnyebb volt. Szerinte elég lendületesen, jó tempóban szaladok. Ez számomra jó hír, mert tornaórán mindig én voltam az utolsó. Néhány dolog, amire legközelebb jobban oda kell figyelnem:

  • Helyes légzés 
  • Kényelmesebb ruházat (a pólóm varrásai dörzsölték a bőrömet)
  • Arra a napokra, mikor futok, nem tervezek egyéb edzést
Visszatérve a tornaórákra: hogy lehet, hogy én mindig utolsó voltam mindenben? (A termetem miatt a tornasorban is, hehe :D ) Az egész testnevelés-oktatás egy baromság. Csak a teljesítmény számít: mekkorát ugrasz, milyen magasra, milyen messzire dobod el a tömött labdát. Hol marad a mozgás élvezete? Az ilyenekben sosem tudtam kimagasló eredményeket elérni. Mégis, az akkori elsők közül, vajon ki sportol valamit? Már egészen gyerekkorban elültetik az emberekben az utálatot a torna iránt. A folytonos kudarcok azt az érzést keltik, hogy ez teljesen felesleges dolog. Virgonc, futkosó gyerekekből miért lesznek lusta, elhízott felnőttek? Egyre inkább kezdem úgy hinni, a probléma gyökerét itt kereshetjük. Azért nem tornáztam, mert úgy éreztem, nem erre születtem!
Csak biztatni tudok mindenkit: mások vagyunk, mindenkinek meg kell találnia a hozzá illő sportot. Nálam középiskolában indított el valamit az akkori tornatanárom: nem csináltunk semmi hülyeséget, a tornaórák csapatjátékokról szóltak: kosaraztunk, teremhokiztunk (azóta se játszottam ilyet, pedig a legjobb játék!), futottunk. Nem volt semmilyen kötelező program, hülye gyakorlatsor. Nem ugrottunk szekrényt, mégis azon kaptuk magunkat, hogy teli szájjal vigyorogva léptünk ki a tornaterem ajtaján. Nálam valahol itt kezdődött. Aztán jött a vágy, hogy kicsit hízzak, formásodjak és a kettőből kialakult a mai Noémi. Az aki tornaórán utolsó volt, manapság pedig ezret ugrál az ugrókötéllel.

5 Comments:

veroca
2012. március 29. 7:37  

Gratulálok Noémi, ügyes vagy! :) Elsőre nagyon is szép táv a két kilométer. Ha még mindig keresel módszert, nagyon jó az az edzésterv, amit Angelocska is belinkelt az oldalára, a címe Első öt kilométerem. Annak idején nálam is azzal kezdődött. Most, a páromnál az vált be, hogy elsőre kifut velem a stadionig és még egy kört (olyan másfél kilométer lehet), majd pihen, amíg futok egy kört(kb. 3 perc). Fut velem egy kört, pihen egy kört. Ezzel a módszerrel a múltkor 5 kilométert futott egy alkalommal. A végén már két kört pihen, egyet fut, de az nem gond.
Akartam szólni neked tegnap, hogy egy kiadós futás után nem nagyon fogsz edzeni. Bemelegítésnek viszont szuper lehet egy laza kör, ha már belejöttél. Szintén kicsit később, ha hozzászoktál, már tudsz ugyanazon a napon edzeni és futni is, de az sajnos nem két nap. :)

Angelocska
2012. március 29. 7:42  

Jaj igen, ezt én is néztem, hogy előtte vagy utána tornázz. Max. egy kis hasizom fér bele, de ha igazán lefáradsz, még az sem!

Legközelebb sokkal jobban fog menni, egyre jobban! :) Ne a dinamizmusra menj, hanem a hosszra. Pici kis kocogás, később jön a tempó is :)

Nekem pont ez volt a bajom a tesiórákkal, hogy ilyen volt a program... gyerekkoromban rengeteget játszottam, jó társaságban, szaladgáltunk, rohangásztunk lent, nagy csapatban együtt bicajoztunk, együtt göriztünk stb., de én a gimibe érve nem kidobóra vágytam már! Ráadásul a csapat is förtelmes volt, csupa utálkozás. Inkább folytattam volna az általános iskolai gyakorlatot, amikor folyton váltóversenyeztünk, futottunk, lépcsőztünk, télen pedig 2 hónapon át tornászkodtunk felemás korlát, dobbantó stb... gimiben csak totál leépülni tudtam ezektől a játékoktól, arra volt jó, hogy a tanár a csajaival foglalkozzon a fenti irodájában!

Vivu
2012. március 29. 10:10  

Ezen a tornaórás dolgon elgondolkodtam...Van benne valami, hogy ahelyett, hogy mozgásra nevelne, inkább utálatot vált ki a gyerekekből. Magamból kiindulva legalábbis, én úgy emlékszem vissza, hogy elég fitt kisgyerek voltam, ha csak lehetett az udvaron játszottam, futkostunk, fára másztunk egész nap és sose éreztem fáradtságot tőle:) Valahogy természetes volt. Aztán jött a suli, ezzel az állandó versenyhelyzettel, hogy dobj x métert, meg fuss ennyit meg ennyit, és ha ezeket az előírt norma alatt teljesíted akkor kb szerencsétlen vagy...és ez nagyon hamar oda vezet, hogy "inkább egyáltalán nem mozgok" :S Nekem is gimi végén jött meg a kedvem a mozgáshoz, magamtól, mert nem stresszeltem azon, hogy mi az elvárt teljesítmény. Mert az nem jön csak úgy egyszerre, sok energiát és időt kell rááldozni, és lám mostanra 30 percet bírok egyhuzamban futni, és nem kottyan meg egy-egy keményebb aerobic óra sem:)

Noémi
2012. március 29. 11:32  

Köszi a támogatást csajok, jólesik. :)
Megnézem majd azt a programot, mert még a futás gyakoriságát illetően tanácstalan vagyok. Váltogatni szeretném az ugrókötelezéssel.
Ugye, hogy van valami ebben a tesióra dologban? Ma reggel néztem az iskolásokat, kint tornáztak. 30 éve ugyanazokat a szar gyakorlatokat tanítják a tanárok. Még azt sem magyarázzák el nekik, hogy nem lendületből kellene a gyakorlatokat végrehajtani. A középiskolás férfi tornatanárokról meg jobb nem is beszélni..:P
A mozgás öröme lenne a lényeg gyerekeknél, nem a teljesítmény.

Pisti
2012. március 29. 18:20  

Vivi, emlékszem te voltál az akit tizenévesen semmi eszközzel nem lehetett volna rávenni, hogy megmozdulj. Megvan amikor röplabdáztunk Vonyarcon? Meg se mozdultál csak nézted ahogy leesik a labda. :D
De hogy én is megosszam a személyes történetemet:
Én sport tagozatos általános iskolába jártam. Óvoda végén volt egy válogató verseny, az alapján sorolták be a gyerekeket az osztályokba. 5 éves gyerekeket az akkori (aznapi) teljesítményük alapján gyakorlatilag egy életre elkönyveltek sportosnak, lustának vagy éppen ügyetlennek.
Általános iskolából ezzel a tudattal jöttem ki, hogy én ügyetlen vagyok. Annyiban szerencsém volt, hogy sportpályák mellett laktunk és minden nap lejártunk focizni, kosarazni. Aztán gimiben szembesültem vele, hogy vannak nálam sokkal ügyetlenebbek is. Volt néhány sportág amiben kimondottan jó voltam a többiekhez képest. Ez némi önbizalmat adott. Azóta is sportolok hellyel közzel.

Minden jog fenntartva © Formabontás A weboldalt készítette: Bárány István, 2012